Öt fürdőben már biztos, hogy nem tartják meg a Strandok Éjszakáját, de mindenhol pótolni fogják azt, sőt, egyes helyeken már az új időpontot is közölték – írta a Termál Online. Ma tartják, illetve tartanák meg 16. alkalommal a Strandok Éjszakáját, rengeteg fürdő csatlakozott a kezdeményezéshez. Hosszabb nyitvatartási idővel, esti (olykor napközbeni) programokkal várják a vendégeket.
Az éjszaka csak a kezdet volt: pusztító viharok söprik ki a forróságot az országból, itt kell nagyon vigyázni
Bár a déli országrészben ma még 40 fok is lehet, egy hidegfront a többi helyről kisöpri a hőséget. Az előrejelzést itt megnézheti >>>A mai időjárás azonban néhány helyen felülírta az előzetes terveket, ezért egyes fürdőkben elhalasztják a rendezvényt.
Kapcsolódó
- A nyugati határ közelében fekvő Petőházi Strand és Termálfürdő már szerdán jelezte, hogy az előzetes tervekkel ellentétben elmarad az esti program szombaton.
- A komáromi Brigetio Gyógyfürdőben is elmarad a mai Strandok Éjszakája. Változatlan tartalommal augusztus 8-án tartják meg a rendezvényt.
- Nagyszabású éjszakai programmal, Manuel-koncerttel készült mára a hajdúszoboszlói Hungarospa. Az időjárás miatt ezt augusztus 1-jén fogják megtartani.
- A nagykanizsai Kanizsa Uszoda és Strandfürdő mára egész napos programokkal készült. Ez elmarad, az új időpontot később közlik. Pár hete egy vihar hatalmas pusztítást végzett a fürdőben.
- A Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdőben elmarad a ma estére tervezett fürdőbál.
A lista az időjárástól függően bővülhet, érdemes figyelni, mielőtt elindulnának lbickolni.
Komoly figyelmeztetést adott ki az MVM: áramkimaradások jöhetnek
Közleményben kéri a szolgáltató, hogy a várható viharok miatt kialakuló üzemzavarokat minél hamarabb jelentsék be hozzájuk. A cég a telefonszámokat is mutatja, hogy ne kelljen keresgélni.Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást is, mert a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a hétvége mindkét napján rendkívül bizonytalan, zivatarveszélyes időjárás várható a Balaton térségében.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás és -áthúzás tervezett új időpontja jövő hét szombat, azaz augusztus 2., de a végleges döntés csak két nappal előtte, csütörtökön születik meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz