Az iskolai nyári szünet kezdetével változatos programokkal várják a vendégeket a budapesti fürdők.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) közleményében kiemelték, hogy

júliusban kedd esténként a CineSpa – Filmekbe merülve című program részeként a Széchenyi fürdő kültéri élménymedencéjében filmvetítést tartanak 21 órai kezdettel.

  • Július 1-jén a Csillag születik,
  • július 8-án A legnagyobb showman,
  • július 15-én a Ponyvaregény,
  • július 29-én pedig a Blöff című alkotásokat tekintheti meg a közönség.

A budapesti lakcímkártyával rendelkező vendégek 21 órától 50 százalékos kedvezménnyel léphetnek be a fürdőbe és vehetnek részt a programon.

A Strandok éjszakájához kapcsolódva július 26-án a Pesterzsébeti fürdőben egész nap színes programokkal várják a közönséget.

A hagyományossá vált Országos vízipisztolycsatán augusztus 23-án vehetnek részt az érdeklődők. A kezdeményezést a Magyar Fürdőszövetség hívta életre, melyhez országszerte több fürdő, köztük a BGYH által fenntartott strandok is csatlakoztak. Budapesten ezúttal is a margitszigeti Palatinus fürdő strandmedencéje lesz az esemény helyszíne.

A közlemény szerint

  • a budapesti augusztus 20-i tűzijáték megtekinthető a Duna-parton álló Rudas fürdő tetejéről is,
  • a nyár során érdemes a Csillaghegyi fürdő Panoráma medencéjét is kipróbálni, ahonnan különleges kilátás nyílik Óbudára, a budai hegyekre és a pesti oldalra is,
  • a nyári szezont strandzáró rendezvénnyel búcsúztatja augusztus végén a BGYH a Csillaghegyi fürdőben.

A nyár folyamán a Csillaghegyi, a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdőben is szerveznek ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot.

Kiemelték, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a BGYH ebben az évben elsősorban a budapestieknek szóló új lehetőségekkel bővítette több éve működő kedvezményrendszerét. Újdonságként említették, hogy a történelmi fürdőkbe szóló Zsigmondy Klubkártya már online is intézhető.

A Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének együttműködésének eredményeképpen a Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén az egészségügyi szakdolgozók és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének munkatársai 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják a kezdeményezéshez csatlakozó gyógy- és élményfürdőket – írták.

Júliustól változik a budapesti fürdők nyitvatartási ideje:

a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egész évben üzemelő egységei 3 hónap tesztidőszakra váltott rendszerben hosszabban tartanak nyitva az esti órákban. A fővárosban így minden nap lesz legalább egy olyan fürdő, amelyben 22 óráig lehet fürdőzni.

Kísérleti programot indítanak a zsúfolt időszakokban a hosszas várakozás megelőzésére is a Rudas fürdőben július elejétől. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően idősávokra lehet előre belépőt vásárolni biztosítva ezzel az adott időpontban való gyors belépést.

Horror a strandon: úszókra támadt a harcsa

A rendőrség lelőtt egy agresszív, kétméteres harcsát a bajorországi Pleinfeld közelében lévő, Brombach-tóban, ahol legalább öt úszó megsérült a hal támadásaitól. Friss jelentés szerint a német tavak vízminősége a legjobbak között van Európában.