A Fővárosi Főügyészség élet elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványozta annak a 28 éves férfinak a letartóztatását, aki két ütéssel végzett egy másik férfival szombaton késő este a budapesti Morrison's 2 nevű szórakozóhelyen.
A közlemény szerint különösebb előzmény nélkül, rövid szóváltást követően kétszer is olyan erejű ütést mért ököllel a sértett fejére a vádlott férfi, hogy a sértett a földre zuhant, eszméletét, majd röviddel ezután – az orvosi ellátás ellenére – életét vesztette.
A Főügyészség a bizonyítékok vizsgálata alapján megállapította, hogy az ütések erejére és célzottságára figyelemmel a megalapozott gyanú emberölés bűntette. A főügyészség intézkedett a súlyosabb minősítés közlése iránt, és az élet elleni bűncselekmény miatt tett indítványt a letartóztatásra. Az ügyészség álláspontja szerint a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye csak így zárható ki.
Az erdélyi származású, kőművesként tevékenykedő 28 éves férfi korábban megpróbálta az áldozatot hibáztatni a történtek kapcsán, a Morrison's pedig úgy nyilatkozott, hogy miután ököllel és hirtelen történt a támadás, nem lehetett megakadályozni.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot