A természetvédelmi területen növő, vagy ritka, védett mohafajokat hazánkban is tilos leszedni. Amikor a kirándulók, vagy a virágárusok zsákszámra visznek el mohát az erdőtalajról és a sziklákról, jelentősen megbolygatják az élőhelyek vízháztartását.

Moha nő egy rönkön a fű mellett a mocsárban (képünk illusztráció)

Kétszáz kilós zsákmány

Legutóbb a Szendrői Rendőrőrs járőrei ötvenhárom zsákban, több mint kétszáz kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak Tornanádaskán néhány napja az esti órákban, miután megállítottak, és ellenőrzés alá vontak egy tehergépkocsit, annak sofőrjét, illetve utasát is.

A furgon átvizsgálása során a rendőrök a férfiakat, autójukkal és az eltulajdonított mohával együtt előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a 29 éves és a 23 éves nyírbogdányi férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Bódvaszilas környékén

Az eljárás eddigi adatai szerint az elkövetők Bódvaszilas külterületén gyűjtötték a több százezer forint értékű, védett növényt. A üggyel kapcsolatban további eljárási cselekménynek várhatóak – adott hírt róla honlapján a rendőrség.