Kína egyik legnagyobb autóipari beszállító cégcsoportja, a Baolonghoz tartozó Pex Automotive Systems Kft. Magyarországot választotta az elektromobilitás stratégiája európai bázisának, és egy zöldmezős beruházás keretében már fel is húzott egy gyárat Szigetszentmiklóson – számolt be a Magyar Építők.
A zöldmezős beruházás összesen 5,1 milliárd forintba került, ehhez pedig 1,5 milliárd forinttal járult hozzá a magyar állam.
A gyár építésekor a zöld megoldásokat részesítették előnyben, így napelemekkel fedezik majd az üzem áramfogyasztásának a felét. A szeptember 11-én tartott avató ünnepségen közölték, hogy a bázis telepítése után az új egység keretében megkezdődik az elektromos és intelligens járműipari termékek gyártása.
Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy mostanra Magyarország vált Kína első számú beruházási célpontjává Közép-Európában:
Ezek a beruházások, amelyek évről évre érkeznek Kínából Magyarországra, nagymértékben járulnak hozzá ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemét fenn tudjuk tartani.
– jelentette ki.
Hozzátette, hogy a jövőben az elektromos és intelligens autóipar jelenti majd az európai gazdaság gerincoszlopát, így hosszútávú biztosítékot kapnak a gazdaságuk növekedésére azok, akik az ágazaton belül beruházásokat tudnak magukhoz vonzani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép