Felmondás esetén a dolgozók gyakran azt gondolják, hogy a korábban megszokott juttatások, így a cafeteria is, a felmondási idő alatt is járnak, pedig a cégek többségénél ez nem így van. A 24.hu egy olvasói levél nyomán sorra vette, mi jár pontosan a felmondás időszakában, és mik a legfontosabb tudnivalók a cafeteriával kapcsolatban.
A cafeteria-juttatások feltételeit a munkáltatók 99 százalékában szabályzat vagy úgynevezett „elrendelő utasítás” rögzíti, ezek határozzák meg, hogy mikor és milyen formában jár a cafeteria
Kapcsolódó
- mondta a lapnak dr. Nagy Bence Gyula ügyvéd.
- Általános gyakorlat, hogy a cafeteria a felmondási idő alatt nem jár, ezt a cégek szinte kivétel nélkül belefoglalják a szabályzatba.
- Hasonlóan kizárják a juttatást a próbaidő, a táppénz (sőt, manapság már a betegszabadság első 15 napja is), a gyerekvállalással kapcsolatos otthoni időszakok (csed, gyes, gyed, gyet), valamint a szabadság idejére is.
- A cafeteria jellemzően csak a ténylegesen ledolgozott munkanapokra jár.
Ezt az is indokolja, hogy
a felmondási idő alatt a munkáltatók gyakran felmentik a dolgozókat a munkavégzés alól, különösen irodai munkakörökben, így a tényleges munkavégzés hiányában a juttatás nem jár.
Fontos különbséget tenni a cafeteria, a bér és a prémium között: a cafeteria egy köztes, kedvezőbb adózású juttatás, amelyet a munkáltató egyoldalúan módosíthat vagy megvonhat, ezért az első, amit elvonhatnak a felmondás idején. Nem összekeverendő a bónusszal vagy prémiumokkal, amelyek egyedi döntés alapján járnak.
A felmondás során azonban az időarányos bér mindenképpen jár, függetlenül attól, ki mond fel és milyen okból. A ki nem adott szabadságot a munkáltató vagy kiadja a felmondási idő alatt, vagy pénzben megváltja a végelszámoláskor, mert azt átvinni a következő munkahelyre nem lehet.
Végkielégítésre akkor jogosult a dolgozó, ha a munkáltató mond fel, és a dolgozó legalább három éve dolgozott a cégnél. Közös megegyezés esetén gyakran ennél kedvezőbb összeget is megállapíthatnak. Ugyanakkor nem jár végkielégítés, ha a dolgozó mond fel, vagy azonnali felmondással szűnik meg a munkaviszony, kivéve ha a munkavállalót súlyos munkáltatói kötelezettségszegés érte, például a fizetés huzamosabb ideig való elmaradása miatt.
Érdemes tudni, hogy a felmondást megelőző időszakra járó, utólag megállapított prémiumokat a munkáltatónak ki kell fizetnie, még akkor is, ha a munkaviszony addigra megszűnt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló