Egy hónap alatt a Facebookon a második legtöbbet költő ellenzéki politikussá lépett elő Molnár Csaba. A Meta Ad Library összesítője szerint az elmúlt 30 napban több mint 7 millió forintért hirdetett a közösségi oldalán a DK-s politikus, aminél többet csak párttársa, Dobrev Klára szánt hirdetésekre (14 milliót).
Mindez kampányidőszakban kevéssé meglepő, de a 24.hu számításai szerint a DK alelnöke, EP-képviselője 125 hirdetésből 114-et szentelt Magyar Péterre. Mindez azt jelenti, hogy Molnár Csaba, aki a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista kampányfőnöke is egyben, eddig
a hirdetési kiadásainak 92 százalékát, vagyis minimum 6,5 millió forintot fordított a Magyar Pétert lejárató posztokra, többet, mint amennyit Vitézy Dávid (6,2 millió), Karácsony Gergely (3,3 millió) és Donáth Anna (1,9 millió) ugyanennyi idő alatt összesen elköltött a Facebookon.
Ezzel párhuzamosan a Tisza Párt listavezetője is egyre hangosabban kritizálja a DK-t, amelyet a közelmúltban elkezdett „kék Fidesznek” nevezni. Vélhetően a DK-n belül Molnár Csabának jutott a feladat, hogy kormánypártizza és jobboldalizza Magyar Pétert, amivel távol tarthatja a saját pártja szavazóbázistól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban