Tűz ütött ki hajnalban a Déríné Bisztró egyik alagsori gépészeti helyiségében – számolt be róla a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A posztban azt írják, a helyszínre elsőként a budavári hivatásos és önkéntes tűzoltóinkat riasztották, akik légzőkészülékben megkezdték a tűz oltását, ventillátorral a füst eltávolítását, illetve az épület átvizsgálását.

Az alagsorban keletkezett tüzet egy vízsugárral sikerült gyorsan eloltani, miközben két, hőhatásnak kitett szén-dioxid palackot kihoztak.

A lángok azonban egy födém áttörésen keresztül átterjedtek a vendégtérre is, ahol mintegy tíz négyzetméteren meggyulladtak a berendezési tárgyak.

Az önkéntes tűzoltók a vendégtérben lévő tüzet egy vízsugárral eloltották, miközben onnan is kihoztak egy a hőhatástól sérült technológiai kompozit palackot.

A tűzesethez a riasztási fokozat emelését követően még egy belvárosi hivatásos egység, a műveleti szolgálat, és egy a légzőkészülékekhez szükséges cserepalackokat szállító jármű is vonult. A sűrű füstből az épület két lakásába is jutott a szellőzőrendszeren keresztül, az egyikből kikísért lakót a mentők megfigyelésre kórházba szállították – írják.

A Déryné Bisztróban még augusztusban hívta meg egy fagylaltra Orbán Viktor miniszterelnök Török Gábor politikai elemzőt.