Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár az InfoRádiónak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy
az iskolakezdés után emelkedhet a Covid-esetszám Magyarországon.
Kapcsolódó
A Magyarországon is megjelent Nimbusz-variáns elsősorban a gyerekeket érintheti, a tanév kezdetét követő két-három hétben. A szakértő szerint ilyenkor a légzőszervi betegségek hulláma szokott elindulni, főleg a hűvösebb idő beköszöntekor.
Rusvai Miklós elmondat az is, hogy a Nimbusz-variáns csak kis mértékben tér el a korábbiaktól, a vírus tüskefehérje szinte változatlan maradt, ezért a korábban fertőzöttek és oltottak részben védettek. A változat angol elnevezése, razorblade - borotvapenge - az éles torokfájdalomra utal, ami azonban az esetek csupán 10-15 százalékában jelentkezik.
A virológus szerint a védőoltásra csak a kockázati csoportba tartozóknak van szüksége: például több társbetegséggel élőknek, súlyos légzőszervi problémával küzdőknek vagy immunhiánnyal rendelkezőknek.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb adatai szerint
a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja megemelkedett a szennyvízben.
Emelkedést mértek többek között Budapest agglomerációjában, Békéscsabán, Győrött, Kaposváron, Székesfehérváron, Szekszárdon és Zalaegerszegen, míg 15 ellátási területen stagnálás volt tapasztalható. Csökkenés egyik helyen sem volt kimutatható.
Az NNGYK közlése szerint a szennyvízminták alapján a következő hetekben a fertőzések számának emelkedése várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban