A madárinfluenza új mutációja akár a Covid-19-nél is súlyosabb világjárványt okozhat, ha a vírus képessé válik emberről emberre terjedni – figyelmeztet a francia Pasteur Intézet.
A Reuters értesülése alapján a fertőző vírus több százmillió szárnyas levágását eredményezte, ami megzavarta az élelmiszer-ellátást és megemelte az árakat. Emberi fertőzés ugyan továbbra is ritka, de a vírus egyre több emlősben jelenik meg.
Kapcsolódó
Marie-Anne Rameix-Welti, a Pasteur Intézet légúti fertőzésekkel foglalkozó központjának orvosigazgatója a Reutersnek elmondta:
az embereknek nincsen megfelelő védekezése a vírussal szemben – ahogy a Covid-19 idején sem volt – , az influenzavírusok pedig az egészséges felnőtteket és gyerekeket is képesek megbetegíteni, nem csak a veszélyeztetett csoportokat.
2003 óta közel ezer ember fertőződött meg világszerte a madárinfluenzával, ezek 48 százaléka halálos kimenetelű volt. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban felbukkant az első H5-fertőzés is, amelyben a beteg elhunyt.
A WHO szerint ugyanakkor a jelenlegi pandémiaveszély továbbra is alacsony. Gregorio Torres, az Állategészségügyi Világszervezet szakértője hangsúlyozta: nincs ok pánikra, a mindennapi életünket biztonságosan lehet folytatni.
A szakértők ugyanakkor abban egyetértenek, hogy ha a vírus mégis alkalmazkodna az emberi terjedéshez, a világ ma sokkal felkészültebb lenne, mint a Covid-járvány előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter