Budapest belvárosának 1 négyzetkilométernyi területén, a bulinegyedben 845 vendéglátó-, szórakozóhely található, ebből 200-nak engedélyezett az éjféltől reggel 6-ig tartó nyitva tartás.
A bulinegyedet az idei nyári, idegenforgalmi szezonban a budapesti rendőrkapitányságok összesen 5574 rendőre ellenőrizte, akik több mint 36 ezer órában láttak el szolgálat
Kapcsolódó
– írja Rétvári Bence, miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár egy írásbeli kérdésre válaszolva.
Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselője arra volt kíváncsi, hogy az elmúlt 6 éven a kormány miért nem biztosított megfelelő számú rendőri erőt a rend fenntartására a budapesti szórakozónegyedben.
Az államtitkári válasz szerint a BRFK lakossági panaszokra adott válaszaként 2015-től, különösen éjszaka és hétvégén,
a rendőrség a hét minden napján jelentős ellenőrzéseket végez az adott utcákban.
Ezen túlmenően havonta tartanak komplex bűnügyi, rendészeti ellenőrzéseket a készenléti rendőrség, a polgárőrség, a vámosok, a katasztrófavédelem, a BKK, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok együttműködésével.
A bulinegyedben a tapasztalatok és a statisztikai mutatók alapján azonban indokolt a közbiztonság éjszakai megerősítése
- emeli ki Rétvári Bence azzal, hogy éjszakánként ezen a területen koncentrálódnak a turisták.
Orbán Viktor miniszterelnök még tavasszal két minisztert is kijelölt, hogy dolgozzanak ki stratégiát a Belső-Erzsébetváros közbiztonságának javítására.
Rétvári Bence már nyáron megerősített éjszakai és hétvégi járőrözést ígért, hogy ezzel védi a rendőrség lakók és szórakozók biztonságát a bulinegyedben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány