Nem tett jót az elmúlt két év az északi agglomeráció ingatlanpiacának, a 2023 kifejezetten gyenge év volt, ami többek között
- a magas ingatlanáraknak,
- a szintén magasan járó hitelkamatoknak
- és az eltűnő keresletnek köszönhetően.
A kínálat viszont továbbra is erős: az érdeklődők szinte minden ingatlantípusból széles választékot találnak. Annál is inkább, mert a megvalósuló tranzakciók száma csekély, hiszen az ingatlanközvetítői tapasztalatok szerint
a vevők a budapesti északi agglomeráció magas árai, a szintén magas üzemanyagárak miatt inkább a főváros felé fordulnak.
A Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója kiemelte, hogy a csökkenő tranzakciószámok ellenére az ingatlanközvetítők nem tapasztaltak árkorrekciót a térségben, sőt az elmúlt hónapokban még emeltek is a kínálati árakon az ingatlantulajdonosok, így az északi agglomerációs árak a budapesti ingatlanárakkal egy szinten mozognak.
A kínálati árak átlagosan 10 százalékkal magasabbak a valós értékesítési áraknál
- húzta alá.
A tulajdonosok tehát nem számíthatnak gyors eladásra, kivéve persze akkor, ha a kereslethez igazítják az áraikat, illetve, ha felújított, energiatakarékos ingatlant kínálnak eladásra, mert ezekre továbbra is nagyobb kereslet érezhető.
Az átlagos értékesítési idő lakásoknál 2-3 hónap, házaknál fél év.
Az állami támogatások - melyek a szakértő szerint jelenleg inkább csak hiteltámogatást jelentenek - nem igazán éreztetik hatásukat ezen a piacon, már csak azért sem, mert ehhez túl magasak az árak. Ráadásul a fővárostól eltérően a hitelezés sem pörgött fel az elmúlt hónapok során a budapesti északi agglomerációban.
Az újépítésű ingatlanok piaca szintén nagyon visszafogott: az elmúlt két évben jelentős mértékben estek vissza az ingatlanfeljesztések, olyannyira, hogy még a hirdetések között is alig találunk most eladó újépítésű ingatlant, melyek ára négyzetméterenként 1 millió forint körül jár.
A bérlakások piacán is a budapestihez hasonló bérleti díjakkal lehet találkozni: lakásokat a legolcsóbban 150-160 ezer forintért bérelhetünk egy hónapra, míg a házak árai 300-400 ezer forint környékén indulnak.
Balla Frigyes úgy véli, hogy feltehetőleg a jelenlegi stagnálás sem tart örökké, amint újra kedvezőbbé válik a gazdasági környezet, megnő Budapest vonzáskörzetébe kiköltözések száma, többek között az északi agglomerációba is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)