Bóka János mind emberi, szakmai, erkölcsi és politikai értelemben csak a legjobbakat tudja Varga Juditról mondani. Az európai ügyekért felelős miniszter Hetek podcast csatornának adott interjújában arról beszélt, hogy a volt igazságügyi miniszter „a mai napig egy nagyon erős pillére a mi politikai közösségünknek”.
„Azt, hogy a politikai közösségünket milyen módon támogatja, csak ő tudja eldönteni, ahogy azt is, hogy hogy erről mit és mikor kommunikál a nyilvánossággal” - közölte Bóka János hozzátéve, hogy beszélt az utóbbi időben közvetlenül Varga Judittal.
Bóka János úgy vélekedett, hogy Varga Judit ezt a támogatást „nagyon sokféleképpen kifejezésre juttatta eddig is, és a jövőben is kifejezésre tudja juttatni. És minden olyan eszköz, minden olyan gesztus, amivel ő a politikai közösségünk melletti kiállásról, támogatásról tesz tanúbizonyságot, az bennünket erősít, és annak mi nagyon örülünk”.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a visszatérés formáját és időpontját Varga Judit dönti el, ennek a határait csak ő tudja megítélni, tekintettel az ő személyes integritására, a családjának, a szeretteinek az integritására.
A miniszter annak kapcsán beszélt a volt tárcavezető visszatéréséről, hogy az interjúban felmerült a kérdés, milyen lehetőségei vannak a kormányoldalnak a Tisza Párttal szemben.
Bóka János megerősítette, hogy az egyik ilyen lehetőségnek tartja Varga Judit visszatérését, akivel korábban európai ügyekben hosszú éveken át együtt dolgozott.
Varga Judit 2024. februárjában mondott le igazságügyi miniszteri posztjáról, miután ellenjegyezte a Novák Katalin köztársasági elnök által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet K. Endre ügyében.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban