November elejével hivatalosan is elindult karácsony előtti vásárlási időszak, amely a hitelpiacot is felpezsdíti - hívta fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A Black Friday-akciók hatása már most érzékelhető, hiszen a személyi kölcsönök iránt továbbra is kiemelkedő a kereslet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2024-ben 46,4 milliárd forintnyi új áruhitel-szerződés született, ennek több mint harmadát az utolsó negyedévben kötötték meg a vásárlók. Az idei év viszont visszafogottabban alakul: szeptember végéig 27,4 milliárd forint értékben helyeztek ki új áruhiteleket, ami 14,4 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
Kapcsolódó
A szakértő szerint az áruhitelpiac gyengülése részben annak köszönhető, hogy a vásárlók egyre inkább online csatornákon intézik ügyeiket, és nagyobb összegeket vesznek fel személyi kölcsön formájában. Ha a szeptemberig tartó kilenc hónapot vizsgáljuk, látszik, hogy az egy szerződésre jutó átlagos áruhitelösszeg az elmúlt négy évben 180 ezerről 262 ezer forintra nőtt.
A személyi kölcsönöknél ezzel szemben nincs megtorpanás: már az év első kilenc hónapjában sikerült túlszárnyalni a 2024-es teljes kihelyezést. Ráadásul ma már nem kizárólag a sokmilliós hitelösszeg-kategóriában lehet látni kedvező ajánlatokat, hanem akár a néhány százezer forintos összegsávban is.
Idén a Black Friday hivatalos napja november 28., péntek, de a legtöbb magyar áruház és online bolt már november utolsó hetében, november 25-30. között akciókat tart. A Cyber Monday, főként az online vásárlásra koncentráló elektronikai üzletek akciós napja december 1., hétfő. A karácsonyi vásárlási szezon december 24-ig folytatódik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az