A BKK megkezdte az Üllői út megújításáról szóló társadalmi egyeztetést, a tervek szerint fejlesztenék az Üllői út Nagyvárad tér és Ecseri út közötti szakaszát, hogy
az Üllői út vonzáskörzetében lévő létesítmények, irodák, lakások, üzletek környezete rendezettebb, modernebb és biztonságosabb legyen, a közterületek az átalakulásnak köszönhetően a közlekedésen túl a városi élet tereivé válhatnak.
Kapcsolódó
A BKK tájékoztatása szerint
- az Üllői úton felülvizsgálják a parkoló- és rakodóhelyek elhelyezkedését,
- biztonságosabbá tesszik és akadálymentesítjük a mellékutcák torkolatát;
- mindkét irányban jó minőségű, lehetőség szerint legalább 2 méter széles, a gépjárműforgalomtól fizikailag elválasztott kerékpársáv, kerékpárút létesülhet.
Az érintett szakasz a Nagyvárad térnél közvetlenül kapcsolódik a korábbi években már kialakított védett kerékpársávhoz, melynek átadását követően két és félszeresére nőtt a mikromobilitási forgalom aránya az átalakítás előttihez képest. Az új szakaszon pedig még színvonalasabb műszaki kialakítás jöhet majd létre.
A kérdőívet május 26-ig lehet kitölteni a társaság weboldalán.
Az Építészfórum a hírt azzal egészítette ki, hogy az Üllői úti beruházás tervezése és kivitelezése a TOP Plusz-4.1.2-23 Bringasztráda program keretében valósulhat meg európai uniós forrásból. A BKK támogatási kérelme 2025. januárban kedvező elbírálást kapott, ezt megelőzően a társaság 2024 novemberében feltételes közbeszerzési eljárást indított a tervező kiválasztására. A helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, hatóságokkal, az útkezelőkkel és -üzemeltetőkkel folytatott egyeztetések a teljes tervezési folyamatot végigkísérik.
A kiviteli tervek az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása és az uniós forrás biztosítása esetén 2026 második felében készülhetnek el. A projekt várhatóan 2028 második felében zárulhat.
A program részeként megvalósulhat a Váci út egy szakaszának a fejlesztése is, amellyel kapcsolatban a BKK ugyancsak társadalmi egyeztetést indított, a kérdőívek május 12-ig tölthetők ki. Mindeközben zajlik az az összetett köztérfejlesztési projekt is, amelyiknek köszönhetően újjászülethet a Nagykörút.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz