A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, szombaton közúti korlátozásokra és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Lezárások lesznek:
- délelőtt a Kossuth Lajos tér-Akadémia utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Kálvin tér útvonalon, valamint az Andrássy úton egész nap a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszon.
- a Szabadság hídon déltől 20 óráig.
A tájékoztatás szerint a rendőrség 13 és 19 óra között biztonsági okokból lezárhatja a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomást, ebben az esetben az 1-es metró megállás nélkül áthalad ezeken a megállókon.
A BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
A társaság a kötöttpályás közlekedési eszközök, különösen a metrók használatát javasolja, a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon pedig folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit a közösségi közlekedési változásokról.
A BKK járatai március 15-én a vasárnap és ünnepnapokon érvényes menetrendjük szerint indulnak, azonban az ünnepi programokhoz kapcsolódóan nagyobb térségi lezárások lesznek, amelyek jelentősen érintik a közösségi közlekedést is.
Kiemelték, hogy az idén először március 15-én és 16-án nyílik meg a pesti alsó rakpart a gyalogosok előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszon.
A közösségi közlekedéssel kapcsolatos, folyamatosan frissülő információk a bkk.hu/nemzetiunnep, illetve a BKK Info olvashatók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték