A szegedi Szent István Coop okosüzletében átmenetileg biztonsági őr felügyeli a működést zárás után. A sikeres üzemelés dacára a lopások miatt ideiglenesen emberi felügyeletet vezettek be.
A vezérigazgató szerint az automatizált rendszer megbízható, és hosszú távon ismét teljesen önálló lesz az okosbolt – írja a Délmagyar.
A Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója, Kelemen János úgy látja, sikeresnek bizonyult a májusban megnyílt, személyzet nélküli bolt működése, a visszaélések aránya nem haladja meg a hagyományos boltokét.
Az őrző-védelmi személyzet megjelenése a boltban a vezérigazgató szerint csak átmeneti megoldás, hosszú távon megszűnik majd a felügyelet. A portál információi szerint
a galibát az okozza, amikor a tolvaj egy olyan vásárlóval jut be az üzletbe, aki az alkalmazás segítségével nyitotta ki az üzlet ajtaját, majd egy jóhiszemű vásárló segítségével távozik az üzletből.
A lap szerint az egyik, a rendőrség előtt is jól ismert tolvaj legalább két alkalommal járt így az üzletben, de a kamerafelvételek segítségével gyorsan elkapták.
FRISSÍTÉS: A Coop Szeged Zrt. és a Laurel Kft. közleménye
Cikkünk megjelenése után szerkesztőségünket megkereste a két cég közös közleményével, amelyet lejjebb változtatás nélkül közlünk.
Május végén nyílt meg Szegeden hazánk első hibrid okosboltja, amely nappal hagyományos módon, éjszaka pedig személyzet nélkül üzemel. A Coop Szeged Zrt. és a Laurel fejlesztőcég együttműködése révén elindult üzletben négy és fél hónap alatt már 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, ennek ellenére az adatok szerint nem nőtt meg a leltárhiány. Ez idő alatt ráadásul a mesterséges intelligencia 3 lopási kísérletet is leleplezett.
Egy közelmúltbeli eset során egy illető az éjszakai üzemmód idején rejtett el termékeket a ruházata alá, nem tudván, hogy a bolt biztonságára vigyázó, intelligens rendszer többek közt pont az ilyen mozdulatokat szűri ki hatékonyan. A kamerarendszerrel összekötött, AI-alapú szoftver rögtön azonosította a lopási kísérletet, és automatikusan riasztást küldött a távfelügyeletnek. A bolt üzemeltetője megtette a szükséges feljelentést, és a rendőrség a kamerafelvételek alapján néhány órán belül elfogta az elkövetőt.
„A 247 Shop rendszerünk egyik központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat – például, ha valaki a táskájába rejti az árut, vagy a boltban fogyasztja el a terméket. Ezek az automatikus riasztások jelentősen megkönnyítik az egyszerre több kamerát figyelő távfelügyelet dolgát, de az utólagos bizonyítást is segíti, hogy gyorsan kiderül, mikor, hol és hogyan történt a lopás. Így a személyzet nélküli működés lényegében kisebb kockázatot jelent, mint a hagyományos” – mondta el Bessenyei István, a fejlesztéseket jegyző Laurel alapító-tulajdonosa.
Kapcsolódó
Szavait megerősíti, hogy az eddigiek alapján a 0-24-esre kiterjesztett nyitvatartással járó jelentős forgalomtöbblet dacára sem nőtt meg a leltárhiány a szegedi üzletben. A külföldön már rohamosan terjedő hibrid modell így nemcsak gazdaságos és hatékony, hanem többek közt a személyi azonosítást igénylő belépésnek és az AI-támogatott kamerarendszernek köszönhetően átlagon felüli árubiztonságot is garantál.
„Az új típusú bolt az indulás óta stabilan, a várakozások felett teljesít, és a mesterséges intelligencia működése is minden szempontból bevált. A sikeres tapasztalatok alapján már újabb egységek automatizálását is tervezzük a Laurel technológiájával” – fogalmazott a megoldás kapcsán Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója.
Az AI által elfogott tolvajok esete után egyébként a rendszer némi finomhangoláson esik át a még hatékonyabb beavatkozás érdekében. Az átállás alatt néhány napig egy biztonsági őr is felügyeli a boltot, ám erre csak átmenetileg van szükség, napokon belül újra kizárólag a mesterséges intelligencia felel az elenyésző számú lopási kísérlet garantált lefüleléséért.
Új bolttípus érkezett az országba: igazi forradalmat indíthat el
Nappal úgy működik, mint egy teljesen hétköznapi élelmiszerüzlet, amikor azonban eljön a záróra: távfelügyelt, önkiszolgáló működésre vált, így a vásárlók a modern technológiának hála ki tudják szolgálni magukat. Így működik hazánk első nonstop hibrid okosboltja, amely már az első hetek tapasztalatai alapján igencsak ígéretes műfajnak és üzleti modellnek tűnik. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen