Évekig húzódott a kényes ügy, mire a bíróság kimondta: a kisbéri sertéstelepnek több tucat helyi lakos részére összesen közel kétszázmillió forint sérelemdíjat kell kifizetnie a települést elárasztó bűz miatt – írja az Agroinform.
Sokan azonban mégsem nyugodhatnak meg, mivel míg egyesek milliókat nyernek, mások súlyos veszteséggel kénytelenek szembenézni a Komárom-Esztergom vármegyei településen.
A bíróság úgy határozott, hogy azon felperesek, akik a telep közvetlen közelében élnek, fejenként hárommillió forint sérelemdíjra jogosultak. De azok, akik a meghatározott körön kívül esnek, nemcsak hogy nem kaptak kártérítést, hanem
fejenként 300 ezer forintos perköltséget kell megfizetniük.
A hosszadalmasra sikeredett perben 120 helybéli vett részt.
Sinkovicz Zoltán fideszes polgármester szerint az ítélet igazolja, hogy a bűz valós probléma, amely évek óta rontja a város életminőségét. Azt viszont igazságtalannak tartja, hogy egy vonal meghúzásával egyesek nyertek, míg mások jelentős anyagi terhet kaptak a nyakukba. Közöttük sok a kisnyugdíjas, akiknek komoly anyagi gondot okoz a perköltség és a megindult végrehajtás. A NAV már behajtja a tartozásokat, a büntetőkamat pedig folyamatosan nő.
Az önkormányzat ezért szeptember 10-re közmeghallgatást hívott össze, ahol jogi szakértők segítenek eligazodni a lehetőségek között. A városvezető szerint jelenleg a részletfizetési kérelem benyújtása az egyetlen reális út, amivel a további kamatok elkerülhetők.
Az ítélet még nem jogerős, és a sertéstelep várhatóan fellebbezni is fog.
Már sertéseket is le kell ölni, 60 kilométert utazott a kórság
Pereszteg melletti külterületen, az állami ATEV telephelyén földelik el a száj- és körömfájás vírus miatt a leölt szarvasmarha-tetemeket. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná