A megalapozott gyanú szerint a 44 éves nő hétfő hajnalban kétszer vállon szúrta 54 éves párját. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A közlemény szerint az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A gyanúsított ugyanis turistaként érkezett Magyarországra, sem egzisztenciális, sem személyi kötődése nincs.
Erre, valamint a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel a bíróság szerint fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, ezért úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók. A végzés végleges.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a középkorú holland pár féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb-lakásban.
A Blikk szerint a nő arra lett figyelmes, hogy a párja titokzatos üzeneteket küld. Ez robbanthatta ki a veszekedést, végül pedig a tragédiához is ez vezethetett.
A belvárosi házban, ahol az eset történt, már csak néhányan élnek állandó lakók, a lakások többsége Airbnb-szálláshelyként üzemel. A tragédia után a 44 éves nő sikoltozni és szaladgálni kezdett a házban. Erre eleinte a lakók nem is figyeltek fel, mivel a házban mindennapos a külföldi turisták hangoskodása.
Nem kaptak sört, szétverték a munkásszállót
A Veszprém Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol egy ukrán állampolgárságú testvérpárt, akik ámokfutást rendeztek egy pápai munkásszállón.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott