Pénteken új utazási útmutatást adott ki a Magyarországra érkező állampolgárai számára a belga kormány, amiben mindenkit felszólítanak, hogy legyenek körültekintőek a Budapest Pride-al kapcsolatban.
Emlékeztetjük Önöket, hogy a magyar hatóságok által nem engedélyezett tüntetésen való részvétel minden egyes résztvevő saját felelőssége
– idézi a belga külügyminisztériumot a Politico.
„Javasoljuk minden résztvevőnek, hogy legyenek óvatosak, és a budapesti nagykövetség médiáján és közösségi médiáján keresztül kövessék nyomon a helyzet alakulását" – olvasható a tárca közleményében. Arra is felhívták a demonstrálók figyelmét, hogy távol kell tartaniuk magukat az esetleges ellen-tüntetésektől „és zavargások esetén be kell tartaniuk a helyi rendőrség utasításait”.
A belga hatóságokhoz hasonlóan az Egyesült Királyság és Kanada is frissítette a Magyarországra vonatkozó utazási tanácsait, hangsúlyozva, hogy büntetőjogi szankciókkal, illetve bírságokkal szembesülhetnek a Pride-on résztvevők.
Május 26-án 16 EU-tagállam adott ki közös nyilatkozatot, amelyben elítélte a Pride-tiltást, és felszólította az Európai Bizottságot, hogy a döntés revideálására kötelezze az Orbán-kormányt.
A főpolgármester és a rendőrség csörtéje
Mint megírtuk, márciusban a magyar parlament 136 igen szavazattal elfogadta a gyülekezési jogot érintő gyermekvédelmi törvénymódosítást. A budapesti főpolgármester azonban többször hangsúlyozta, hogy a résztvevők nincsenek veszélyben. Ugyanis önkormányzati rendezvénnyé minősítette át – Budapesti Büszkeség néven meghirdetett – rendezvényt Karácsony Gergely.
Mivel a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája. A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont
– szögezte le a főpolgármester. Azonban Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a június 19-én kelt határozatában kimondta, hogy „a rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlés fentiek szerinti helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja”.
Június 27-én, pénteken azonban a Kúria megváltoztatta a szivárványos felvonulással kapcsolatos korábbi döntését, és megsemmisítette a rendőrség tiltó határozatát. Új eljárásra kötelezték a rendvédelmi szervet, ugyanis a gyülekezési hatóság nem támasztotta alá, hogy a rendezvény az előzménnyel áll kapcsolatban, valamint nem tartalmaz a tiltás elegendő indoklást arra, hogy a felvonulás miért sérti a gyermekek jogait.
Orbán Viktor keményen odaszólt Von der Leyennek
Orbán Viktor miniszterelnök határozottan visszautasította Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének felszólítását a Budapest Pride megtartására, és arra kérte az EU-t, hogy ne avatkozzon be a magyar rendvédelmi ügyekbe, hanem inkább az olyan uniós kihívásokra koncentráljon, mint az energiaválság és a versenyképesség hanyatlása. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél