A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát alkalmaztak a Balaton medrében, valamint megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújították a közműveket és a vitorláskikötőt – számol be a munkálatokról a Magyar Építők.
A TERVEK SZERINT HETEKEN BELÜL TELJES KAPACITÁSSAL MŰKÖDÉSBE ÁLL A MODERNIZÁLT KISHAJÓ-KIKÖTŐ.
Az első ideiglenes füredi kikötőt 1845-ben fából építették, majd szűk egy évszázaddal később, 1935-ben láttak neki egy tartósabb szerkezet megépítésének, így készült el a mólófej, amelyet röviddel ezután összekapcsoltak a Tagore sétánnyal.
A KIKÖTŐI MEDENCE VÍZCSERÉJÉT 1979-TŐL EGY KÖZEL 20 MÉTERES HÍDDAL BIZTOSÍTOTTÁK, ÉS AZÓTA ÁTFOGÓ FELÚJÍTÁST NEM VÉGEZTEK AZ ÉPÍTMÉNYEN, CSAK ÁLLAGMEGÓVÓ MUNKÁLATOKAT.
Szélesebb lett a móló
A kikötő felső sétánya 30, a móló 100 centiméterrel lett szélesebb, és a híd a felújítással új korlátokat, útpályát, járdát és burkolatot kap. Az új burkolat eltér a Tagore sétányétól, de azzal harmonizálni fog.
A PROJEKT TELJES MEGVALÓSÍTÁSA A TERVEZETTHEZ KÉPEST KÉSŐBB FEJEZŐDIK BE,
ami újabb kihívást jelent, hiszen javában tart már a BAHART-nál a közforgalmú hajózási szezon. A kivitelező tervei szerint hetekkel a véghatáridő előtt július közepén elkészülnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás