Újévi csobbanós bulit szervez 2025. január elsejére a siófoki Hotel Magistern (Beszédes sétány 72.), amin ingyenes a részvétel, azonban előzetes regisztráció szükséges az [email protected] – írja a Hírbalaton.hu.
Érdemes figyelni a dátumra, hiszen a regisztráció határideje ma lejár. A gyülekező 12 órától lesz a hotel fűtött termében, a csobbanás pedig 14 órától veszi kezdetét.
A hotel kaució fejében törülközőt is biztosít, ezen felül meleg teával, zsíros kenyérrel és lilahagymával készül a vállalkozó szelleműeknek.
Amennyiben valakinek a helyszín nem tetszik, vagy éppen egyedül szeretne nekivágni a kalandnak már Tihanyban is „csobbanhat”, hiszen megoldódott a nyár eleji vízszennyezés.
A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal vizsgálata szerint egy törött szennyvízelvezető cső okozta a problémát a Balaton vízében.
Ahogyan korábban már megírtuk a nyár végén zárták be Tihany Somosi szabadstrandját a vízben található magas számú E. coli (Escherichia coli) miatt.
Október elején még zajlott a kutatás a szennyeződés okáról, amit azóta már feltártak.
A szennyezést egy szennyvízcső törése okozta, amely egy évek óta használaton kívüli ingatlan növényzettel benőtt területén helyezkedett el. Az ingatlan gondnoka – amint tudomást szerzett a szennyezésről – értesítette a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-t, amely azonnal megkezdte a hiba elhárítását és kicserélte a szennyeződést okozó törött szennyvíz elvezető csövet.
A fürdési szezon alatt a Balaton vizének ellenőrzése folyamatosan zajlott, a hiba elhárítását követően végzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a szennyező forrás megszűnését. Az utoljára október végén vett minták alapján a víz fürdésre alkalmas – mondta a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal.
Újabb hírek érkeztek a rossz vizű bezárt balatoni strandról
A fejleményeket a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet közölte a vizsgálatai után.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók