Egyre több bejelentést kapott a HUN–REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, amiért állítólag édesvízi medúzák lepték el a Balaton vizét.
Ám erről szó sincs, valójában a jelenség az árvaszúnyog rajzásához köthető – szúrta ki a BalatonScience Facebook-oldalon az Index.
Tehát a kocsonyás állat helyett a nyaralók a rovar lárváival találkoztak, pontosabban azok nyálkás tokjával.
E gyöngysorszerűen elhelyezkedő burkok a vízben gyorsan megduzzadnak, és ez egyaránt nyújt védelmet és táplálékot. Ezért téveszthették össze azt a medúzával.
Az édesvízi medúza legfeljebb 2–4 centiméteresre nő, főként bányatavakban fordul elő, ezért jelenléte a Balatonban nem valószínű. A minták viszont 2–8, akár 10 centiméteresek is voltak.
Az árvaszúnyogok balatoni, déli parti rajzására három évtizede nem volt példa.
Ökológiai válsághelyzet jöhet a Balatonon, az AI nem sok évet ad a radikális változás bekövetkeztéig
Fél évszázad alatt már elkerülhetetlennek tartja az ökoszisztéma átalakulását a mesterséges intelligencia, mely úgy látja, akár októberig is kitolódhat a strandolás időszaka, miközben az aszály is egyre hosszabban lehet majd velünk. Kérdésünkre még sötétebb, a gazdaságot is számba vevő jövőképet festett fel az AI. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás