Az Építési és Közlekedési Minisztériumtól származó tervezet szerint, ami a Telex birtokába jutott, több százezer forinttal is többe kerülhet a külföldről behozott tuningautók kötelező vizsgálata. Ahol pedig illegálisan alakítják át a kocsikat, komoly bírságot kaphatnak. Továbbá csak az egyes autótípusok legerősebb gyári kivitelének megfelelő teljesítménynövelő átalakítások volnának engedélyezettek. Így például egy 102 lóerős, 1,6 literes Volkswagen Golfot legfeljebb 240 lóerősre és 3,2 literesre lehetne átalakítani – írja példaként a lap.
A legtöbb autó gyengébb, olcsóbb és drágább, erősebb tömegmodelljei között általában van hasonló átjárás, de ebben az esetben a motorcserénél többre van szükség, emiatt a tervezés költségei is nagyok, ahogy a kötelező biztosítás és a gépjárműadó is magasabb ilyenkor.
A minisztérium elképzelése szerint a külföldről átalakított állapotban érkező autókat abban az esetben helyeznék forgalomba, ha előzetesen átvizsgálja azt egy típusvizsgáló szakértői intézmény. Ez pedig akár több százezres vagy akár milliós tétel is lehet a vizsgálat összetettségétől és a megbízástól függően.
Ideje módosítani
Az autótuninggal kapcsolatos rendeleteket az 1990-es évek elején hozták meg, azonban ezek nem részletezik, hogy pontosan milyen feltételeket mellett alakíthatók át egy gépkocsi bizonyos elemei. Jelenleg pedig több tízezren lehetnek, akik valamilyen módon illegálisan átalakították az autójukat.
A lap névtelen forrásai szerint a problémára a július elsején történt Árpád hídi halálos baleset irányította rá a figyelmet, ugyanakkor egyre nagyobb gondokat okoztak az utóbbi években az éjszakai illegális utcai autóversenyek és az ezzel kapcsolatos lakossági felháborodások. A halálos balesetet okozó gépkocsi esetében kiderült, hogy tuningolták.
Letartóztatták az Árpád hídi gázolót, nem volt ismeretlen a hatóságok előtt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretein belül ismertette az Árpád hídon történt tragikus baleset körülményeit, amely egy szabályosan közlekedő, vétlen huszonéves kerékpáros tragikus halálát okozta.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Figyelem: ha erről a dátumról lemarad, akkor jöhet a pánik karácsonykor
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá