Felbukkant a Hepatitis A-fertőzés Ongán, emiatt egy ideig nem rendez közösségi rendezvényeket a helyi önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy az augusztus 20-ára tervezett városnap is elmarad, amit hat év után rendeztek volna meg újra.
Trizsi Zoltán polgármester közölte, jelen állás szerint nincs kialakult járványhelyzet, ugyanakkor a fertőzés terjedése miatt az elővigyázatosság indokolt. Kiemelte, egészségügyi szakértők javaslatára mondták le az eseményt, mivel egy nagyszabású rendezvény növelné a fertőzés kockázatát.
A boon.hu-nak a polgármester elmondta, amíg a járványveszély nem múlik el, addig már nagyobb közösségi eseményt sem tartanak meg. A cél, hogy a fertőzés továbbterjedését megelőzzék és védjék a lakosságot. A helyközi járatokat egy hete már ózonosan fertőtlenítik.
A polgármester arra kéri a lakosokat, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a higiéniai szabályok betartására: a rendszeres kézmosás, a nyers ételek alapos tisztítása és az általános óvatosság segíthet a fertőzés elkerülésében.
Veszélyes vírus terjed a régióban, egyre több a haláleset
Ijesztően gyorsan terjed a hepatitisz A, eddig hat halálesetet rögzítettek az idén a Cseh Köztársaságban, kettőt pedig tavaly. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol