Megérkezett az első olyan sportoló, aki a világbajnokságon is részt vesz majd, az első fecske, egy indiai távolugró. Most edzőtáborban van Győrben, és az ő érkezése azt jelenti a szervezőbizottság szempontjából, hogy gyakorlatilag elkezdődött a 2023-as vb, mostantól tehát vb-üzemmódban működünk – fogalmazott Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója. Jelezte azt is, hogy
a jövő héttől már világklasszisok is érkeznek a magyar fővárosba.
De jönnek már a televíziós szakemberek első képviselői is, mivel felépült az a háromszáz konténerből álló közvetítőváros, amely a világ több mint kétszáz országába küldi szét a közvetítés felvételeit, így több mint egymilliárdan követhetik majd a vb eseményeit.
Mivel a vb a világ idei legnagyobb sporteseménye, így uralkodók, állam- és kormányfők jönnek Budapestre, hogy láthassák a csodát, és élőben, személyesen szurkolhassanak az atlétika szuperhőseinek
– mondta Németh Balázs.
A budapesti világbajnokságot, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Pánikra semmi ok: ezért korlátozza a pénzkivonást a BlackRock és a Morgan Stanley
Követni is alig lehet, úgy megtáltosodott a forint
Hormuzi-szoros: Irán kemény üzenetet küldött
Baljós szövetségre figyelmeztet Zelenszkij: orosz technika bukkant fel az iráni fegyverekben
Terror a TikTokon: „Megölöm a keresztényeket!”
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet