Az Átlátszó nyomozását Magyar Péter, a Tisza-párt elnökének bejegyzései előzték meg, amelyben több képet is közzétett a Horvátországban nyaraló miniszterelnökről, valamint az Ungár Anna cégének tulajdonában álló egyik gépről, amellyel vélhetően Orbán Viktor is érkezett.
Ahogy korábban is megírtuk, a cseh jelzésű, Schmidt Mária lányának tulajdonában álló gép nemrég Brac szigetén szállt le, ahol maga a magyar kormányfő is nyaral, szűk stábjával együtt.
Az Átlátszó nyomozása azóta feltárta, hogy a miniszterelnököt szállító gépet testőrök és konvoj is kísérte. A Planespotters.net adatbázisában feltűnt gép cseh lajstromszámát – OK-BIF – ellenőrizték, amelynek rövidítése a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-re utal – írja az Index.
Maga a vállalat a Harsánylejtő Kft. tulajdonosa, amelynek ügyvezetője Ungár Anna, Schmidt Mária lánya. A BIF végső tulajdonosa pedig a Pióka Vagyonkezelő Kft., amelyben Schmidt Máriának többségi, gyermekeinek – Ungár Annának és Ungár Péternek – kisebbségi részesedése van.
A portál munkatársai korábban felfigyeltek rá, hogy a Rijekából érkező propelleres magángép augusztus 21-én nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hanem a Budaörsi Repülőtéren landolt. Néhány órával később fegyveres testőrök és egy konvoj is feltűnt a helyszínen. A reptéren készült képekről felismerhető a Horvátországba érkező társaság, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Kaminsky Fanni sajtótanácsadó, Orbán Balázs politikai igazgató és Máté János sajtófőnök.
Kiderült mit csinálnak Orbánék az Adrián, Szijjártó forródróton tartotta a kapcsolatot
A szintén Horvátországban lencsevégre kapott Orbán Balázs szerint haladnak a győzelmi terv megírásával, a külügyminiszter pedig a Barátság kőolajvezeték elleni támadásról beszélt a miniszterelnökkel.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás