A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 2025 augusztus közepén átfogó vizsgálatot végzett a balatoni árvaszúnyog helyzettel kapcsolatban – írja a 24.hu.
Az idei első árvaszúnyog kirajzás még júliusban lezajlott, azonban a kedvező környezeti feltételeknek köszönhetően a lerakott petékből újabb lárvakolónia indult kezdett fejlődni.
Az új generáció kirajzása már részben el is kezdődött, de a szakemberek szerint a csúcs majd csak szeptemberben várható, azonban addig is számítani kell a szúnyog-jelenségre a nagyobb területeken. A mostani generáció a tó teljes területén egyenletes mértékben, nagy mennyiségben fejlődik.
Az idei rajzásnak komolyabb gazdasági következményei is voltak a turizmus területén, amelyre a HUN-REN Limnológiai Kutatóintézet álláspontja szerint természettudományos alapú limnológiai elemzések és vizsgálatok hozhatnak megoldást.
Mindenesetre a tömeges rajzásokat eddig megúszó nyugati partszakaszok, most ősszel szintén megtapasztalhatják az inváziót.
Sokan megbánták, hogy a Balatonnál nyaraltak
Fagyizni, vacsorázni, koncertre menni már nem lehet, két hónapja az árvaszúnyogok vették át a hatalmat abban a pillanatban, ha kigyúltak a fények. A szakemberek szerint ez nem jó jel, arra utal, hogy valami megbomlott a Balaton vizének egyensúlyában.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye