A Sümegi járásban található Megyer az egész Közép-Dunántúli régió legkisebb népességű önálló települése, néhány tucat házzal, pár állandó lakóval és elképesztő nyugalommal. A faluban szépen rendben tartott, felújított parasztporták sorakoznak, muskátlis ablakokkal, faragott kapukkal, régi használati tárgyakkal.
A hely különlegessége nemcsak a méretében rejlik, hanem a történetében is. A település már a 14. században létezett, de az évszázadok alatt szinte teljesen elnéptelenedett. A kétezres években viszont új lendületet kapott: jöttek, akik meglátták benne a lehetőséget, és elkezdték újragondolni, hogyan lehetne a csendből értéket kovácsolni.
Így született meg a bérelhető falu koncepciója, ami ma már annyira népszerű, hogy hónapokra előre betelik a naptár.
A kistelepülés élete ugyanis teljes egészében a vendégekhez igazodik: ha valaki szeretné, övé lehet az egész falu, kibérelheti rendezvényre, esküvőre, születésnapra vagy csak egy csendes baráti találkozóra – számolt be a Veszprém vármegyei hírportál.
A település honlapja szerint egyébként 8 lakóingatlanban élnek itt állandó lakosok, 12 ingatlan idegenforgalmi célból vendégházként, vendéglátó egységként és rendezvényhelyszínként üzemel, 5 ingatlant időszakosan használnak, 2 ingatlan az önkormányzat tulajdonában van, mely a polgármesteri hivatalnak, illetve a közösségi színtérnek biztosít helyet.
Mint önmagukról írják: Megyer jelenleg egy nyugodt, természetközeli, mégis alkalmanként nyüzsgő kistelepülés, egy igazi kis ékszerdoboz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott