A húsmarhatartók körében nem érződik az állattartási kedv csökkenése a magasabb takarmányárak, a tavalyi aszály, valamint a török kereslet visszaesése ellenére sem − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Wágenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) ügyvezető igazgatója. Az ágazat az állattenyésztés egyik sikertörténete: amíg a kilencvenes évek elején 25 ezer húshasznú szarvasmarhát tartottak az országban, mára 150 ezerre nőtt a számuk. Ebben az uniós támogatások mellett annak is komoly szerepe volt, hogy az egyedi állatjelölés és a szigorúbb állatnyilvántartási rendszer miatt kisebb a feketegazdaság aránya. A hosszabb távú szerződések azonban kevéssé jellemzők a húsmarhatartók és a -felvásárlók között.

Az egész északi féltekét sújtó tavalyi aszály miatt azonban mára megállt a 2012-ben rekordforgalmat felmutató török élőmarha-export (a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács összesítése szerint 2012-ben összesen 140 623 ezer élő marhát exportáltak Magyarországról Törökországba). A takarmány az ottani termelők számára is rendkívül megdrágult, ezért kínálati piac alakult ki az állomány csökkentése nyomán. Ha a következő egy hónapban újraindulna a kivitel, akkor a magyar tenyésztőknek nem kellene komolyabb veszteségeket elkönyvelniük, ám ha nyár közepéig sem indulnak újra a szállítások, az komoly gondot okozhat − mondta Wágenhoffer Zsombor. A felvásárlási árak már így is nyomottak, jelenleg nagyjából 10-15 százalékkal maradnak el a 2013. januáritól.

A plusztámogatások − mint a különleges tejtámogatás, illetve a kérődző szerkezetátalakítási támogatás − hatására tavaly megállt a tejhasznú állomány csökkenése is. Pozitív fejlemény az is, hogy stabilizálódni látszik a tej ára, illetve javulni kezdtek a szerződéses kapcsolatok a tejtermelők és a -feldolgozók között.  Az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb jelentése szerint márciusban Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára 92,41 forint volt kilogrammonként, ugyanannyi, mint februárban, a kiviteli ár 2012. június óta tartó növekedése tovább folytatódott. Márciusban már kilogrammonként 105,44 forint volt, további egy százalékkal rekordszintre nőtt egy hónap alatt, és 14 százalékkal haladta meg a belpiaci árat. A felvásárlás mennyisége a januárinál 8 százalékkal magasabb, az egy évvel korábbinál 3,5 százalékkal alacsonyabb volt. A termelők és a kereskedők nyerstej-kivitele 10 százalékkal emelkedett, míg a feldolgozóké 18 százalékkal csökkent márciusban a februárihoz képest, így a teljes nyerstej-kivitel összességében egy százalékkal nőtt.