A Szeged környéki élővizeknél az utóbbi hónapokban több panasz is érkezett a horgászegyesületekhez a kínai horgászok miatt. A pecások szerint sokan közülük hangosak voltak, szemeteltek, és nem minden esetben tartották be a magyar horgászati szabályokat.
A problémák elsősorban abból adódtak, hogy az újonnan érkezők egy része nem ismerte a magyarországi horgászati előírásokat, a kommunikációt pedig a nyelvi akadályok is nehezítették. A jelenséget a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége is megerősítette, ugyanakkor azt közölték, hogy a helyzet mára sokat javult.
A testület elnöke, Oláh Szabolcs a Délmagyarnak azt mondta: tény, hogy idén megsokszorozódott a kínai horgászok száma.
A szabályok szerint aki Magyarországon horgászni szeretne, annak
- regisztrálnia kell magát, és horgászvizsgát is kell tennie;
- a turistaengedély három hónapra és egy botra érvényes, az éves engedély két bot használatára jogosít;
- az állami horgászjegyhez szövetségi és egyesületi tagság is szükséges, ezek után váltható ki a területi jegy.
A legnagyobb kezdeti problémát az okozta, hogy a márciusban megjelent kínai horgászok nem beszéltek magyarul vagy más idegen nyelveket, így a halőrök sokszor Google Fordító segítségével kommunikáltak velük.
„Elmagyaráztuk nekik, hogy Magyarországon nem alanyi jog a horgászat, és nem is lehet akármivel, akárhol pecázni. Ők pedig nem voltak agresszívek, nem szaladtak el, készségesen együttműködtek” – mondta Oláh Szabolcs.
A hatóságok és a horgászszövetség türelmi időt is hagytak számukra. Kínai nyelvű tájékoztatókat és szórólapokat készítettek, amelyeket a BYD-hez is eljuttattak. Ezeken szerepelt, hogy milyen méretű és fajtájú halra lehet vagy nem lehet horgászni, illetve melyikből mennyit lehet megtartani.
Áprilisban több éjszakai szolgálatot is szerveztek hétvégenként, hogy kiszűrjék a szabálytalankodókat.
„Sok ügyünk volt, és bár mostanra jelentősen lecsökkent a számuk, hiszen a többség igyekszik jogkövető módon eljárni, azért még akadnak problémák” – mondta az ügyvezető.
Az elmúlt időszakban 175 ezer forintos bírságot is kiszabtak, kirívó esetekben pedig akár 500 ezer forintig is terjedhet a pénzbüntetés.
A bírságok behajtását megkönnyíti, hogy a kínai dolgozók be vannak jelentve, így nemfizetés esetén az összeget a munkabérükből is levonhatják.
Oláh Szabolcs hozzátette: míg márciusban tízből nyolc kínai horgásznál találtak problémát, ma már csak tízből kettőnél tapasztalnak szabálytalanságot, és a levizsgázott kínai horgászok száma meghaladja a százat.
„Természetesen a 3 ezer hektárnyi területen, ami hozzánk tartozik, a 12 halőrnek nehéz mindig mindenhol ott lenni. Ezért a horgászokat is kértük, hogy ha szabálytalanságokat látnak, szóljanak nekünk, ne a Facebookra posztoljanak” – jegyezte meg az ügyvezető.
A témában Szabadi István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője is megszólalt, aki szerint a BYD érkezésével több ezer kínai jött és jön még Szegedre. Úgy fogalmazott, az eltérő szokások és az engedélyek körüli problémák is okozhattak konfliktusokat a magyar horgászokkal. Szerinte a halőrök a magyar pecásokkal szigorúbbak, miközben a turistajeggyel érkező kínai horgászok szabadabban vihetik el a halakat.
