Erősödik a magyar kisebbségekre nehezedő nyomás Kárpátalján:
az ukrán nyelvi ombudsman elítélte a magyar és más kisebbségi nyelvek használatát a tanintézmények sporttevékenységében.
A kárpátaljai iskolák vezetői hivatalos levelet kaptak az ukrán államnyelv védelméért felelős biztostól, és az állt benne, hogy tegyenek intézkedéseket a nemzeti kisebbségek nyelveinek az államnyelv helyetti használatának korlátozására az iskolai sportfoglalkozásokon – írja az Index.
Július közepén találkozott az ukrán és a magyar emberi jogi biztos.
A találkozó egyik kiemelt témája a nemzeti kisebbségek jogainak védelme volt, különös tekintettel a Kárpátalján élő magyar közösség helyzetére.
A biztosok hangsúlyozták a kulturális, nyelvi és vallási identitás megőrzésének fontosságát, és azt is, hogy a kisebbségek számára biztosítani kell a közéletben való érdemi részvétel lehetőségét.
Magyar Péter pedig júniusban arról posztolt, hogy a magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő, ukrán vállalások végrehajtása immár uniós elvárássá vált, amelyek végrehajtását folyamatosan ellenőrizni fogja az Európai Bizottság és az Európai Tanács. Ez azt jelenti, ha Ukrajna nem teljesíti határidőn belül a magyar kisebbségi jogok kapcsán tett vállalásait, úgy az EU-s csatlakozási folyamatban nem fognak tudni továbblépni.
A kormányfő ekkor úgy fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy ez a pár hét alatt elért eredmény jelentősen hozzá fog járulni a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz Ukrajnával.”
