Az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig kell kidolgoznia a közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban tapasztalható várakozási idők csökkentését célzó programot, amelyet az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával kell elkészíteni – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
A Magyar Péter miniszterelnök által jegyezett jogszabály szerint a programnak ki kell térnie a várólisták rövidítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekre, a lehetséges kapacitásbővítés mértékére és módjára, valamint a végrehajtás költségvetési forrásigényére is.
Június elején írtunk arról, hogy tovább romlott a helyzet az állami egészségügyben: a három leghosszabb várólistán már 35 623 beteg szerepel, ami közel 21 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
A csípő- és térdprotézis-műtétekre, valamint a szürkehályog-operációkra várók száma ismét emelkedett, miközben egyes kórházakban akár több mint két évet is várni kell egy beavatkozásra.
