A Tisza képviselői az imént benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat. Pártpropaganda helyett valódi közmédiát!
– közölte Magyar Péter a Facebookon.
Megírtuk: az új kormány célja „a hír szent, a vélemény szabad” elve alapján a kiegyensúlyozott tájékoztatás megteremtése, amely "méltó Magyarországhoz, a demokráciához és az európai értékekhez".
Tarr Zoltán kultúráért is felelős miniszter korábban úgy tájékoztatott, hogy két lépésben alakítják át a közszolgálati médiát, amelynek részeként társadalmi egyeztetés is indul arról, hogy az emberek szerint mi az állami médiaintézmény feladata.
"Tudjuk, hogy azonnali változást akarnak, ezen az úton el is indultunk, de ezt a változást a törvények, az Alkotmány betartásával tehetjük meg" – fogalmazott.
