A Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia pénteken azonnali hatállyal menesztette L. B. gyógytornászt, aki az Index megerősített értesülése szerint szexchates üzenetváltásba és konkrét ajánlatba bonyolódott egy önmagát 13-14 éves kislánynak kiadó kamuprofillal.
A portál információ szerint az ügy részletes felderítése folyamatban van, az intézmény tájékoztatta a szülőket, belső vizsgálatot indított, és pszichológus bevonásával csoportos beszélgetést szervezett az érintett U14-es leánycsapat számára.
A gyógytornász korábban más kosárlabdakluboknál – Tungsram, FTC, Pécs, női válogatott – is közmegelégedésre dolgozott.
A történet szerint az alanyt bejelölte egy „lebuktatásra” szakosodott, önmagát 13-14 évesnek kiadó felhasználó, aki visszajelölte őt. Csetbe bonyolódtak, majd gyakorlatilag megállapodtak: a „lány” felmegy az illető budapesti lakására szexuális együttlét céljából.
Az Index úgy tudja, hogy a Rátgéber Akadémia vezetősége ezt követően értesült az esetről, amelynek nyomán azonnal aktiválta az ilyenkor szokásos eljárási rendet.
Ahogy arról az Indexet tájékoztatták, a jogászokkal történt egyeztetés után megtették a munkaügyi lépéseket, majd levélben értesítették a szülőket, kérve őket arra, hogy ha bármilyen információjuk van bármelyik játékos esetleges érintettségéről, bizalommal jelezzék nekik.
Eddig senki nem jelentkezett. Az akadémia vezetősége intézkedett arról is, hogy a játékosokkal szakember bevonásával, csoportos terápia keretében beszéljék át a történetet.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
