Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Folytatjuk az aszályhelyzet megértését a WWF Magyarország szakértőivel, miután már kitárgyaltuk azt, hogy mit is jelent a számok nyelvén a szélsőséges időjárás, és milyen cselekvési tervet javasolnak a szakértők.
Mint az ismert, még az új kormány megalakulása előtt Magyar Péter miniszterelnök már arra utasította (az akkor még leendő) élő környezetért felelős miniszterét, Gajdos Lászlót, hogy "az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt" állítson össze egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs tervet. Néhány nappal később aztán kiderült, Gajdos László minisztériumában helyettes államtitkári pozíciót kapott Sipos Katalin, a WWF Magyarország eddigi igazgatója is, hogy "tudományos és szakmai alapokon újítsa meg a hazai természetvédelmet".
Most nézzünk kicsit Magyarország jövőjébe!
Nincsenek jó híreink.
Bár Magyarországon a vízhiány formálisan még nem országos iparleállító korlát, de bizonyos hidrológiai küszöbök átlépésekor már közvetlen termeléskorlátozó tényezőként jelentkezik az energia- és vízintenzív szektorokban.
És több jel szerint közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol ez strukturális iparpolitikai kérdés lesz, nem csak mezőgazdasági probléma
- fogalmazott Samu Andrea. A WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője szerint az OECD adatai alapján vízkészletünk 96 százaléka határon túlról érkezik, saját utánpótlásunk pedig rendkívül sérülékeny. Makrogazdasági szempontból a probléma akkor válik kritikussá, amikor a vízhez jutás költsége nagyobb veszteséget okoz, mint maga a termelés visszafogása.
Ez a korlát jelenleg a hűtővízigényeknél (például a Paksi Atomerőmű esetében) és a vízintenzív feldolgozóiparban, köztük az akkumulátorgyártásban és az élelmiszeriparban jelentkezik lokálisan. Aszály idején az ipar alacsony prioritást élvez a lakossági ivóvízellátással és a mezőgazdasággal szemben. Az OECD arra is figyelmeztet, hogy a magyar bankszektor jelentős kitettséggel rendelkezik a vízfüggő vállalatok felé. Ha a vízkockázat az ESG-finanszírozásban árazási tényezővé válik, az drágább hiteleket, halasztott beruházásokat és áthelyezési nyomást eredményezhet a vállalatoknál.
Samu Andrea elmondása szerint a fordulópontot az hozhatja el, ha két-három egymást követő száraz év alacsony Duna- és Tisza-vízhozammal, tartós hőhullámokkal és növekvő ipari vízigénnyel párosul. Egy ilyen helyzetben az OECD modellezése szerint a GDP-veszteség akár 4-7 százalékos is lehet, ekkor
a víz ugyanolyan növekedési plafonná válik, mint az energia.
A magyar ipar számára a vízhiány tehát már most lokálisan termeléskorlátozó, főleg az energia- és vízintenzív szektorokban.
A szakértő szerint országos makrogazdasági korláttá akkor válik, ha a jelenlegi trendek (aszály, iparosítás és lassú adaptáció) még 5–10 évig fennmaradnak. Úgy látja, a kérdés már nem az, hogy lesz-e ilyen pont, hanem inkább az, hogy az állam és az ipar azelőtt kiépíti-e a vízreziliens infrastruktúrát, mielőtt azt a klímaváltozás kikényszeríti.
Nem túl nagy felismerés így a részünkről, hogy a katasztrófa elkerülése érdekében paradigmaváltásra van szükség a döntéshozói és a lakossági oldalon egyaránt.Samu Andrea kiemelte: a mediterrán régióban, például Spanyolországban vagy Görögországban már bevett gyakorlat a tisztított szennyvíz öntözési célú felhasználása, míg Izraelben a valós idejű talajnedvesség-adatokon alapuló csepegtető öntözés minimalizálja a veszteséget.
A magyar közműrendszerekben a "mindig rendelkezésre álló, olcsó csapvíz" illúzióját fel kell váltania az esővízgyűjtésnek, a szürkevíz-használatnak és az aszálytűrő növényzet telepítésének.
A vízfelhasználás tekintetében, úgy tűnik, egyszerre kell szemléletet és szabályozást váltani. Lakossági oldalról a víz mennyisége, minősége és ára a legfontosabb szempontok. Az aszály közvetlenül a mennyiséget érinti, de persze a minőségre is hatással van, s ha korlátos lesz egy erőforrás, az az árban is érzékelhetővé válik. A víz mint közműszolgáltatás eddig a legtöbb lakossági fogyasztó számára szinte korlátlanul rendelkezésre állt. Most kicsit rosszul hangzik, de a WWF szakértői szerint "a lakosság el lett kényelmesedve, s az igények is változnak, és nem a takarékosság irányába. A hőhullámokban egyre-másra szaporodnak a nagy vízigényű medencék, sokaknál a kerti rendezettséget a rövidre nyírt pázsit jelenti, aminek a fenntartása hihetetlenül vízigényes. A tartós aszály lakossági vízkorlátozáshoz is vezethet” - fogalmazott Samu Andrea.
A mindig rendelkezésre álló, olcsó közművíz érzését fel kell váltania a takarékos és a vizet helyben tartó, újrahasznosító vízhasználatnak.
A jövő útja a természetalapú infrastruktúra kiépítése. A kisléptékű vízvisszatartás mellett technológiai megoldást jelenthet az úgynevezett MAR (Managed Aquifer Recharge) eljárás, amelynek során a többletvizeket célzottan juttatják a felszín alá, pótolva a vízhiányt a párologtatási veszteségek minimalizálásával. Ez azonban csak akkor fenntartható, ha szigorú ökológiai szempontok mentén, a vízminőség megóvásával történik.
Persze, ahogy arra a szakértő rámutatott, bár az aszálykockázat kezelése határainkon belül kezdődik, de nem végezhető el tisztán nemzeti keretek között, mert a víz nem áll meg az országhatároknál. Magyarország számára ezért sürgős feladat a Víz Keretirányelv vízgyűjtő szintű logikájának mélyebb integrálása, összhangban a Természet-helyreállítási tervezéssel. A Duna vízgyűjtőjéhez kapcsolódó határokon átnyúló együttműködés erősítése, valamint az árvíz- és aszálykezelés közös, kockázatalapú egyedi tervezése, melynek közös monitorozásra, a természet alapú vízvisszatartásra és a felszín alatti vizek szigorú védelmére kell épülnie.
Ha a cikksorozatunkig tehát nem lett volna egyértelmű, akkor most már egészen biztos, hogy az aszályhelyzet egyszerre jelent természetvédelmi, egészségügyi, élelmiszeripari, makrogazdasági kihívást. A kérdés annyi, hogy a változást a természet, vagy a kormányzat fogja kikényszeríteni.