Nem túlzás azt állítani, hogy drámai mérteket öltött az aszályhelyzet hazánkban, és az ígéretek szerint prioritásként kezeli majd azt az új kormányzat.
Ehhez kapcsolódva legutóbb Ádám Szilviával, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével vizsgáltuk meg a jelenlegi helyzetet, és azt a több mint százéves utat, amellyel eljutottunk a mai kritikus állapotig.
A 2026-os év első három hónapjában országos átlagban mindössze 105 milliméter csapadék hullott, ami 30-40 százalékos elmaradást jelent. A mélypontot az április hozta: a megszokott 40 milliméter helyett mindössze 4 milliméter esett, ami 90 százalékos kiesés, sőt a fővárosban még ennyit sem mértek. A május hozott ugyan némi enyhülést, de a megváltás még várat magára. Ez a hiány azért kritikus, mert a tavaszi időszakban kellene feltöltődnie a legnagyobb természetes vízraktárunknak, a talajnak. Az elmúlt öt év összesített csapadékhiánya már meghaladja a 450 millimétert, ami egy teljes évnyi esőnek felel meg, és ez a halmozódó deficit már a mélyebb talajrétegeket is drasztikusan érinti, és minden élő ökoszisztémát megvisel, legyen az természetes gyep, mezőgazdasági művelés alatt álló szántó, vagy akár erdő - további részletekért KATTINTSON IDE.
A hazai élelmiszer-biztonság hosszú távon valószínűleg nem fenntartható a jelenlegi, nagy területen alkalmazott, vízigényes és erősen monokultúrás tájhasználattal
– vette át a szót Aitner-Óváry Melinda, a WWF Magyarország mezőgazdasági szakértője.
Ugyanakkor szerinte fontos tisztázni: a mintegy ötmillió hektár hazai mezőgazdasági területből 2025-ben 4,2 millió hektár volt szántó, amelynek viszont a jelentős része nem közvetlenül a hazai élelmiszer-ellátást, hanem export-, takarmány- és bioüzemanyag-piacokat szolgál ki.
A kukorica helyzete kiválóan szemlélteti a problémát. Míg egy jó évben 6-8 millió tonna terem, 2024-ben ez körülbelül 5 millió tonnára, a 2022-es aszályos évben pedig a KSH adatai szerint mindössze 2,8 millió tonnára esett vissza. Ebből évente csak 500-600 ezer tonna megy humán élelmiszeripari célra, a takarmánycélú felhasználás pedig 3 millió tonnára mérséklődött a csökkenő állatlétszám miatt, miközben 2-3 millió tonna bioetanol-gyártásba kerül.
A klímaadaptációs vita tehát nem pusztán a termésátlagokról, hanem a termőföld és a víz célzott felhasználásáról is szól - magyarázta Aitner-Óváry Melinda. Azaz:
nem arra a kérdésre kell választ adni, hogy „kevesebb lesz-e a kukorica” – erre a válasz igen –, hanem azon kellene gondolkodnunk, hogy milyen célra használjuk a termőföldet és a rendelkezésre álló vizet.
A szántóterületek 40-45 százaléka szárazságra hajlamos területen fekszik. A WWF szakértője szerint a leggyengébb adottságú, rendszeresen kiszáradó szántókon indokolt a művelés részleges visszavonása, helyette gyepesítés és legelőgazdálkodás bevezetése. Mivel a jelenlegi szántók 30 százaléka egykori ártereken helyezkedik el, sőt, ha fordítva nézzük, akkor egykori ártereink több mint 90 százalékán ma szántóföldi művelés folyik.
Így tehát a klímaváltozás, az azóta kialakult infrastruktúra, településfejlesztés miatt nem elvárt az árterek teljes helyreállítása, ugyanakkor ezek a területek lehetnek a fókuszai a felszín alatti vízkészlet növelése és ezáltal a talajvízszint emelése céljából átfogó természetalapú vízgazdálkodási intézkedéseknek, melyek megvalósításához elkerülhetetlen a gazdálkodók bevonása és a szükséges kompromisszumok kialakítása - szögezte le.
A mélyebben fekvő területek vizesélőhellyé alakítása a környező földek vízháztartását és terméshozamát is javítaná.
Kaptunk egy-két tippet is. Például a táji vízmegtartást segítik a regeneratív talajművelési rendszerek – takarónövények, forgatáscsökkentés, növénydiverzifikáció, szervesanyag-visszapótlás, élő gyökérzet fenntartása egész évben –, csökkentve a termelési kockázatot és az bekerülési költségeket.
A tájhasználatváltás további iránya lehet az aszályt jobban tűrő kultúrák arányának növelése (például a cirok, az alternatív fehérjenövények, a szárazságtűrő gabonafajták nemesítése és alkalmazása).
Ugyanakkor Aitner-Óváry Melinda szerint ez csak akkor lesz reális, ha a feldolgozóipar is alkalmazkodik a megváltozott igényekhez, hisz érthető alapszabály az a gazdáknál, hogy csak az kerüljön a földbe, amire már van vevő.
A kérdés tehát már nem az, hogyan őrizzük meg mindenáron a jelenlegi tájhasználatot, hanem az, hogyan alakítsunk ki olyan mozaikosabb és a vízhez jobban alkalmazkodó agrártájat, amely kisebb termelési kockázat mellett is képes stabil élelmiszer-előállításra.
Az Economx értelmezése szerint
mindezeket a politikai döntéshozók számára úgy lehet a legegyszerűbben lefordítani, hogy a jelentős terméskiesések elkerülése érdekében az agrár- és támogatáspolitikának hosszú távra kidolgozott válságüzemmódra kellene átállnia.
A legfontosabb azonnali lépések között szerepel a vízvisszatartás minden elérhető helyen: a belvizet, csatornavizet nem elvezetni, hanem helyben tartani kell. Ehhez a bürokratikus engedélyezési eljárások egyszerűsítésére van szükség. Az öntözésfejlesztésnél a szántóföldi kukorica országos megmentése illúzió, a fókuszba a nagy értékű kultúrákat (vetőmag, zöldség, gyümölcs) kell helyezni.
Emellett a támogatási logikát is meg kell fordítani: kárenyhítés helyett a megelőzést (talajtakarás, vízvisszatartás) kellene finanszírozni, miközben a legveszélyeztetettebb térségekben indokolt lenne egy azonnali talajvédelmi moratórium bevezetése is, amely megtiltaná az aratás utáni fedetlen, porzó talajok hátrahagyását. Végül a naptáralapú döntések helyett a valós idejű aszály- és talajnedvesség-adatok használatára kell áttérniük a gazdálkodóknak.
Ezt hét pontban foglalta össze Aitner-Óváry Melinda:
Vízvisszatartás minden elérhető helyen
Ahol belvíz, csatornavíz, holtág, mélyfekvésű terület vagy időszakos vízborítás van, ott ne az automatikus elvezetés legyen az alapértelmezett, hanem a helybentartás. Ezt a területalapú támogatási rendszer sem szankcionálja már, sőt az agrár-környezetgazdálkodási programban részt vevőket a víz levezetéséért büntethetik. A vízügyi igazgatóságoknál meghirdetett „Vizet a tájba!” program már mutatott működő példákat: 2026 februárjáig 76 területen, 4100 hektáron 14,37 millió köbméter vizet vezettek ki/őriztek meg mezőgazdasági területeken.
Gyorsított, egyszerűsített engedélyezés az ideiglenes vízpótlásra
Egyre növekvő számú jó példával járnak elöl a civilek között, alulról jövő kezdeményezésként alakuló “Vízőrzők”, akik természetalapú vízmegtartással érnek el látványos eredményeket. Az ők és a vízkivezetést a saját földjükre elfogadó gazdálkodók munkáját a bonyolult, alapvetően szürke megoldásokra adaptált engedélyezési eljárások egyszerűsítésével, vízügyi szakemberek bevonásával és forrásbiztosítással lehet segíteni. A magánérdek, közérdek viszonyát is rendezni szükséges a jogszabályi környezetben, hogy tájszintű, valóban hatásos beavatkozások váljanak lehetővé.
Célzott öntözés, nem általános öntözésfejlesztési illúzió
A legnagyobb értékű és legkritikusabb kultúrákra kell koncentrálni: vetőmag-előállítás, zöldség, gyümölcs, fiatal ültetvények. A szántóföldi kukorica országos „megmentése” öntözéssel nem reális, ráadásul a maladaptív öntözés tovább rontja a talaj minőségét és a többi terület vízgazdálkodását.
Aszálykárenyhítés helyett megelőzési támogatás
A támogatási logikát át kell fordítani: ne csak az kapjon pénzt, aki elveszíti a termést, hanem az is, aki talajtakarással, takarónövénnyel, mulcshagyással, forgatáscsökkentéssel vagy vízvisszatartással mérsékli a kockázatot. Sőt az ne, vagy csak csökkentett összegben kapjon kárenyhítést, aki az előző években is rosszul teljesítő kultúrát (például kukorica az aszályveszélyes területeken) választ. A természetközeli vízvisszatartási támogatásoknál már megjelent a hektáralapú ösztönzés vizesélőhelyek és visszanedvesítés kialakítására, mely idén is igényelhető. Ugyancsak mielőbbi bevezetésre vár a „vízprémium” munkanevű támogatási jogcím, amely az időszakos vízborítással fedett területnagyság és időperiódus alapján fizet kompenzációt a gazdálkodónak az így nyújtott ökológiai szolgáltatásért és a kieső hozamért.
Azonnali talajvédelmi moratórium a kiszáradó tájakon
A legveszélyeztetettebb térségekben indokolt lenne ösztönözni vagy előírni, hogy aratás után ne maradjon fedetlen, porzó talaj. Ezzel nem csak a talajt védjük, hanem a csupasz, sötét felszín tovább növeli a felmelegedést és fokozza a párolgást, ami a környezetre is kihat. A szalma, kukoricaszár és más növényi maradvány minél nagyobb részét a táblán kellene hagyni, nem energetikai vagy egyéb célra elvinni.
Gyors agronómiai alkalmazkodás
Ahol még lehet dönteni, ott rövid tenyészidejű, aszálytűrőbb hibridek, másodvetések helyett talajtakarás, kisebb tőszám, célzott tápanyag-kijuttatás és stresszcsökkentő technológiák jöhetnek szóba.
Valós idejű aszály- és talajnedvesség-adatok használata
A döntéseket nem naptár, hanem talajnedvesség, növényállapot és lokális előrejelzés alapján kellene meghozni. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság aszálymonitoring rendszere és a HungaroMet agrometeorológiai adatai ehhez már rendelkezésre állnak, valamint a precíziós gazdálkodási rendszerek adatai táblán belüli mérlegelést is lehetővé tesznek.
Cikksorozatunk következő, befejező részében a gazdasági hatásokkal foglalkozunk.