Még meg sem alakult az új kormány, amikor Magyar Péter miniszterelnök már arra utasította (az akkor még leendő) élő környezetért felelős miniszterét, Gajdos Lászlót, hogy az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt
állítson össze egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs tervet.
Abban valószínűleg nincs vita a különböző politikai táborok között, hogy valamit tenni kell;
de vajon mit?
Optimizmusra adhat okot, hogy Gajdos László minisztériumában helyettes államtitkári pozíciót kapott Sipos Katalin, a WWF Magyarország eddigi igazgatója is, hogy "tudományos és szakmai alapokon újítsa meg a hazai természetvédelmet".
Az Economx a WWF Magyarország szakértőinek segítségével egy cikksorozatban mutatja be ezt a szinte napról napra egyre súlyosabb, és az életünk gyakorlatilag minden területére kiható aszályhelyzetet.
Ugyanakkor a tervezés előtt muszáj megértenünk a válság lényegét. Mi a kiindulópont?
A klímatrendeket vizsgálva három kulcsfontosságú tényezőt – a hőmérsékletet, a csapadékot és a párolgást – kell kiemelnünk, és Magyarország jelenleg mindhárom tekintetben rosszul áll – magyarázta Ádám Szilvia, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője. A 120 éves mérési sor alapján az átlaghőmérséklet az 1980-as évektől gyorsuló ütemben emelkedik, ami megnöveli a levegő vízbefogadó képességét, így a párolgási igényt is, kiszáradás felé tolva a rendszert. Bár a csapadék mennyisége évszázados távlatban csak enyhén csökken, az elmúlt három évtizedben látványosan megszaporodtak a száraz évek, 2020 óta pedig a száraz periódusok tartóssága is fokozódik.
A 2026-os év első három hónapjában országos átlagban mindössze 105 milliméter csapadék hullott, ami 30-40 százalékos elmaradást jelent. A mélypontot az április hozta: a megszokott 40 milliméter helyett mindössze 4 milliméter esett, ami 90 százalékos kiesés, sőt a fővárosban még ennyit sem mértek.
Ez a hiány azért kritikus, mert a tavaszi időszakban kellene feltöltődnie a legnagyobb természetes vízraktárunknak, a talajnak. Az elmúlt öt év összesített csapadékhiánya már meghaladja a 450 millimétert, ami egy teljes évnyi esőnek felel meg, és ez a halmozódó deficit már a mélyebb talajrétegeket is drasztikusan érinti, és minden élő ökoszisztémát megvisel, legyen az természetes gyep, mezőgazdasági művelés alatt álló szántó, vagy akár erdő – magyarázta a szakértő.
Ádám Szilvia szerint ezek a szélsőséges kihívások valóban drasztikus hatással bírnak már most is az életünkre. Példaként felhozta a közlekedési és légszennyező veszélyforrásként a mezőgazdasági munkák során és a fedetlen talajokról induló porviharokat. Komoly egészségügyi kockázatként beszélt a gyakori hőhullámokról, különösen a városokban, ahol az épített környezet gyorsan és drasztikusan felmelegszik, és még éjszaka is érezhetően sugározza magából a forróságot. Ez akár 10-12 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletet jelent, mint ami a kevésbé beépült zöldövezetekre jellemző. A hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló csapadékra a rendszerek nincsenek felkészülve, nem erre tervezték őket, a viharkárok újabb komoly gazdasági és infrastrukturális kihívásokat jelentenek a lakosságnak és az államnak is, miközben a csökkenő mezőgazdasági terméshozamok miatt dráguló élelmiszerek is végül a háztartásokat terhelik - mondta a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője.
Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a jelenlegi szélsőségesen száraz állapotok sajnos már nem tekinthetők egyszeri kilengésnek. A klímakutatók szerint mindaz, amit most tapasztalunk, egyre inkább az új „normalitás” része: hosszabb csapadékmentes időszakok, gyorsabban melegedő tavaszok és tartós nyári aszályok.
A hazai előrejelzések 80 százalékos valószínűséggel jeleznek rekordmeleget a 2026-2030 közötti időszakra. Ez, sajnálatos módon, egyben azt is jelenti, hogy hazánkban a globális átlagnál is gyorsabb a felmelegedés és fokozódóbb a szárazság. A téli hóhiány miatt a talaj nem tud feltöltődni, a nyári hónapokban pedig az erős párolgás tovább apasztja a nedvességet.
A mondás szerint „májusi eső aranyat ér”, a jelen helyzetben május közepén lehullott 20-50 mm akár gyémánttal is felér, vagy még inkább maga az élet, amely enyhülést ugyan hozott, de megváltást sajnos még nem
– fogalmazott.
Ádám Szilvia egyértelműsítette azt is, hogy a szélsőséges aszály nem kizárólag a klímaváltozás számlájára írható. A szakértő rámutatott: a drasztikus alföldi vízhiány egy hosszú ideje tartó, rendszerszintű vízgazdálkodási és tájhasználati folyamat eredménye. Az ármentesítések, a gyors vízelvezetés és a vizesélőhelyek visszaszorítása együttesen borították fel az alföldi táj vízmérlegét. Az Alföldet egykor a Tisza és mellékfolyói tették vízben gazdaggá, ám a folyószabályozások során a kanyarulatokat levágták, a folyót kiegyenesítették, az egykori ártereket lecsökkentették. Később a szántóföldi művelés érdekében a helyben keletkező belvizeket is elvezették.
Ennek eredményeként az elmúlt 100-150 év gyakorlata drasztikusan csökkentette a táj vízvisszatartó képességét. A jelenleg komoly költségekkel fenntartott szántóterületek egykor vízmegtartó funkciót töltöttek be. Ma hiába érkezik egyszerre nagy mennyiségű csapadék, a tömörödött, kiszáradt talaj nem tudja elnyelni azt, a víz beszivárgás nélkül elfolyik, a talaj pedig tovább szomjazik.
A következő részben az aszályhelyzet és a hazai élelmiszer-biztonság kapcsolatával foglalkozunk.