BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés
Promo logo

Töltse le az Economx appot!

Megszólalt Balog Zoltán: a kegyelmi ügyben nem volt kormányzati kérés

Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében – jelentette ki a református püspök szombat este.

2026. május 24. vasárnap, 06:34

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A távirati irodának telefonon nyilatkozott Balog Zoltán a kegyelmi ügyben, amelynek kapcsán megerősítette korábbi állítását, miszerint K. Endre felesége kért tőle segítséget.

A református püspök az is megerősítette, amit Schanda Tamás, Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke mondott: eszerint „nyomatékosan kérte”, hogy K. Endre kapjon kegyelmet.

"Schanda Tamás rákérdezett, hogy ez miért fontos nekem. Elmondtam, hogy alapvetően igazságtalannak látom, érzem azt, ami történt ezzel az emberrel, és szerintem megérdemel még egy esélyt, ezért javaslom, hogy adjon neki kegyelmet a köztársasági elnök asszony" – fogalmazott.

Szerinte ebben semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál.

Balog Zoltán úgy látja: a „politikai propaganda” most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba.

Ennek azonban semmi alapja nincsen. Nyugodt lelkiismerettel az tudom mondani, hogy nálam megáll a történet

– szögezte le, hozzátéve, hogy semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni a kormányzati befolyásra, mert „ilyen nincs”.

Saját szerepéről szólva megállapította: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár.

Két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek

– tette hozzá Balog Zoltán.

Thurzó Katalin
Thurzó Katalin
Szerkesztő

Ez is érdekelhet