Olyan országot akarunk, ahol a munka nem kiszolgáltatottság, hanem biztonság, ahol a dolgozó nem eszköz, hanem érték – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke május elsején a Városligetben, ahol 1890-ben az első munkásmozgalmi „munka ünnepét” tartották.
Mindenki bizakodik abban, hogy egy új időszak érkezik, amikor a munkavállalóknak az érdekeit jobban tudjuk képviselni, amikor valódi partnere lesz a kormányzat az érdekképviseleteknek. Mi is ebben bízunk, keressük a kormánnyal a kapcsolatot – idézi az Euronews Zlati Róbertet, aki arra utalt, hogy az elmúlt 16 évben szisztematikusan visszaszorult a közvetlen egyeztetés, miközben „a bukott rendszer a tőkét védte a dolgozók helyett”.
De nem könyörögni megyünk, nem kérünk, követelünk
– tette hozzá az MTI szerint.
Megírtuk: a szakszervezeti szövetség már a választás előtt összeállította 10 pontos intézkedéscsomagját, amelyet a Tisza-kormány első hivatalos munkanapján eljuttat az illetékes miniszternek. Ebben többek között tisztes megélhetést, tervezhető béreket várnak el, és a a kiszolgáltatott foglalkoztatás megszüntetését.
Az ünnepi eseményen felszólalt Karácsony Gergely is, aki szerint helyre kell állítani az intézményes érdekegyeztetés rendszerét és új sztrájktörvényt kell elfogadni, továbbá meg kell szüntetni a külföldi munkavállalók szervezett behozatalát és a „rabszolgatörvényt". Utóbbi a Munka Törvénykönyvének 2018 végén elfogadott módosítása, amely a dolgozók hátrányára jelentősen megemelte az önként vállalt éves túlórakeretet, és lehetővé tette azok kifizetésének elhúzódását.
Május elseje az EU-csatlakozásunk ünnepe is, ami 22 éve történt. Mi egy olyan Európában hiszünk, amely nemcsak a tőke, hanem a munka és a társadalmak egységét is elhozza – idézik Budapest főpolgármesterét.
