A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is igényt tartana arra a százmillió forintos támogatásra, amelyet a Tisza Párt visszautal Wáberer Györgynek. Nagy Dávid, az MKKP volt listavezetője pénteken Facebook-bejegyzésben utalt erre, miközben a párt továbbra is súlyos pénzügyi problémákkal küzd.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Magyar Péterék úgy döntöttek, hogy visszaküldik Wáberer György támogatását.
Az MKKP helyzetét jelentősen nehezíti, hogy a parlamenti választáson nem érték el az egy százalékos eredményt, emiatt pedig vissza kell fizetniük a 686 millió forintos állami kampánytámogatást. A Népszava információi szerint a párt jelenleg nagyjából 240 millió forinttal számolhat.
Nagy Dávid szerint a kampány során leadott megrendelések visszamondásával mintegy 40 millió forintot sikerült visszaszerezniük. A párt meglévő vagyontárgyaival együtt valamivel több mint 100 millió forintjuk lehet, amelyhez hozzáadódik a körülbelül 135 millió forintnyi adomány.
A Kutyapárt többféle módon próbálja előteremteni a hiányzó összeget.
A választás óta mintegy 5 millió forint profitot termelt a webshopjuk, emellett segélykoncerteket is szerveznek a Kutyamentő Akciócsoporttal közösen. Az egyik korábbi kampányfogásuk, az ingyen sör is új formában tért vissza: legutóbbi rendezvényükön már 3000 forintos támogatói nedűt árultak.
Ha nem tudnak fizetni, a NAV lefoglalhatja a párt vagyontárgyait, és akár a tisztségviselőkre, valamint az egyéni és listás jelöltekre is áthárulhat a visszafizetési kötelezettség.
Nagy Dávid bízik a Magyar Államkincstárral és a NAV-val folytatandó egyeztetésekben, mert szeretnék elérni, hogy a jelöltekre ne háruljon személyes anyagi teher.
