A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2026.04.27-én elrendelte a nyomozást a 7 ukrán magánszemélyt érintő jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények tárgyában tett feljelentések alapján – írta szerdai közleményében dr. Horváth Lóránt, az ukrán Ocsadbank és az ukrán pénzszállító autók lefoglalásában érintett hét magánszemély jogi képviselője.
Mint kifejti, a hét magánszemélyt elfogásuk után a TEK egységébe szállították, és bár „a személyek elfogása, fogvatartása március 5. 13 óra és március 6. 18:15 óra között „eljárásjogi értelemben tisztázatlan,
de az megállapítható, hogy személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt álltak, 29 órán keresztül bilincsben és csuklyában tartották őket, illetve egyikük életmentő orvosi beavatkozás alatt állt.”
A történtek hátterét illetően a Telex felelevenítette, a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés alapján cselekedtek így. Az ukrán pénzszállítók ügyvédje később egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a rajtaütésen csupán a TEK kommandósai voltak jelen, a NAV csak később indított eljárást az ügyben – szemben a jegyzőkönyvben írtakkal.
Az ukrán fél ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán Oscsadbank jogásza, valamint a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, azt pusztán Ausztriából Ukrajnába akarták a pénzszállítók eljuttatni. Pár napra rá az Orbán-kormány propagandája azt kezdte kommunikálni, hogy a szállítmánnyal gond volt, pénzmosást végezhettek, sőt a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek, ám ezen homályos vádak mindmáig bizonyítás híján maradtak.
Ismert, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az eset után arról beszélt, a hatóságok észlelték, hogy az ukrán pénzszállító nem a megszokott járműben, ráadásul kirívóan nagy mennyiséget vitt; ám az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha azt jelezte, a konzulok jó ideig nem kaptak engedélyt, hogy felvegyék a kapcsolatot az elfogott pénzszállító dolgozókkal, akik szerinte mindent a szokásos módon tettek a szállítás során. Az aranykonvoj ügyéről a leköszönő kormány még jogszabályt is alkotott. Két hét sem telt el, és az ukrán bank és a hét érintett feljelentést tett a hazai hatóságok ellen.
