Újabb alkalommal, harmadjára is összeültek a parlamentbe bekerülő pártok, hogy dűlőre jussanak az új Országgyűlés alelnökeit, bizottsági vezetőit és tagjait illetően.
Bár a konkrét egyeztetésen Magyar Péter nem vett részt, azt már előre jelezte, a Tisza-frakció nem fogja megszavazni Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének, ezért új jelöltet várnak a Fidesztől a pozícióra.
Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető a tárgyalás szünetében bejelentette, hogy
Vitályos Eszter volt kormányszóvivőt és államtitkárt jelölik a pozícióra, szerinte ő mindenki számára elfogadható lesz.
Vitályos ugyan négy éve még nyert, a mostani, április 12-i választáson viszont vereséget szenvedett a szentendrei választókerületben, de listás mandátumot kapott fideszes színekben.
A nyolcfősre olvadt KDNP frakciója Latorcai Csabát jelöli alelnöknek, aki az elmúlt években a Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettese, valamint a KDNP ügyvezetője volt.
A Mi Hazánk Mozgalom már korábban közölte, hogy ők ismét Dúró Dórát szeretnék alelnöknek, aki már az előző ciklusban is betöltötte ezt a posztot.
A pártnak ugyanakkor azt is sikerült elérnie, hogy megkapják a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetését, ahol Apáti István lesz az elnök.
A bizottság elnöki posztját régóta az ellenzék jelöltje tölti be.
A Telex emlékeztetett, a Tisza Pártot Bujdosó Andrea leendő frakcióvezető, Velkey György László frakcióvezető-helyettes, Melléthei-Barna Márton, a párt jogi igazgatója és Császár Martin képviselte. A Fideszből Gulyás Gergely és Balla György, a KDNP-ből Rétvári Bence és Latorcai János volt jelen az egyeztetésen, míg a Mi Hazánk Mozgalomból Toroczkai László, Novák Előd és Apáti István.
Mint megírtuk, durván átrendeződnek a parlamenti források arányai: a Tisza Párt 141 főből álló parlamenti frakciója 1,13 milliárd forint állami támogatásból gazdálkodhat, míg az 52 főt tömörítő Fidesz–KDNP képviselőcsoport összesen 447 millió forinthoz juthat.
