A Fidesz távozó országgyűlési képviselőjét meglepte a választási eredmény. Mint a 24.hu-nak adott interjújában mondta, arra számított, ha kevéssel is, de nyerni fognak. Pócs János úgy vélekedett, hogy a kampány „teljes vakrepülés volt”, a belső közvélemény-kutatásaik „összevissza mértek”.
Hozzátette: az, hogy valaki eltalálta az eredményt, valaki nem, a véletlen műve. Szerinte az ő esetében az ellenzéki közvélemény-kutatók és a saját méréseik is biztos győzelmet mutattak, mégsem így lett. „Ebből látszik, hogy a közvélemény-kutatásokban nem lehet bízni” - jelentette ki a Fidesz politikusa.
Saját és a Fidesz vereségét azzal magyarázta, hogy a változás iránti igény volt a döntő tényező. Szerinte az is szerepet játszott, hogy az egész világon, így Európában is szenved a gazdaság, a háború pedig mindenhol nyomot hagyott.
„Mi azt mondtuk, hogy menjünk tovább azon az úton, amelyen 16 éve járunk, de az emberek a változás mellett döntöttek”
- fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy online kampánya kifejezetten erős volt - nagy érdeklődést váltottak ki az egyedi hangú videói, és a Fidesz is több új elemet hozott be az online térbe, a miniszterelnök digitális honfoglalást hirdetett, megalapították a Harcosok Klubját, Digitális Polgári Köröket szerveztek -, Pócs János úgy reagált: ezek nem hoztak eleget, és nem léptek időben.
„A mi szavazótáborunkhoz főleg az idősebb nemzedékek tartoznak, akik nem az online térben töltik az idejüket. Ami az én eredményemet illeti: attól, hogy erős voltam az online térben, kikaptam és kész. Ugyanakkor olyan jelöltek, akik korábban erősebb eredményeket értek el nálam, most nagyobb vereséget szenvedtek” - nyilatkozta.
Orbán Viktor négy ciklust húzott le kétharmados többséggel, mindent megtett az ország érdekében, a történelem büszkén fog emlékezni erre az időszakra, ebben egészen biztos vagyok - mondta Pócs János. Szerinte a miniszterelnök a mostani kampányban is „elment a falig”, de a választók a változás mellett döntöttek.
„Ha valaki végigcsinál egy ciklust vagy annyit sem, és elbukja a választást, akkor el kell gondolkodnia a lemondáson. Ám ha valaki egyhuzamban négyszer nyert, és megtett mindent a győzelemért, annak nem gondolom, hogy távoznia kéne” - fogalmazott.
A Fideszben nincs más, aki kohéziós erőt tud teremteni, és főnixmadárként a semmiből képes felemelkedni, csak Orbán Viktor
- szögezte le Pócs János, és úgy vélekdett, hogy a választási vereség után nem rendült meg a bizalom Orbán Viktorban, de ha így lenne, az nem lenne helyes. Szerinte hibás döntés lenne, ha Orbán Viktor lemondana, mert senki sem képes úgy megújítani a Fideszt, mint ő.
„Voltunk már lent korábban, és fel tudtunk állni, most is fel fogunk. Ha a Fideszen belül más vélemény fogalmazódik meg, azt egészen biztosan a többség el fogja nyomni. A választások óta eltelt két napban megállás nélkül csöng a telefonom, és rengeteg emberrel találkozom - nem tudom, miért, de többen keresnek, mint a kampányban -, és mindenkinek az a legfontosabb üzenete, hogy ne engedjük szétesni a Fideszt, és ne engedjük el Orbán Viktor kezét” - mondta még.
„16 éve ismerem a Fidesz közösségét, így biztos vagyok abban, hogy nagyobb felhatalmazást kap Orbán Viktor, mint eddig bármikor” - húzta alá Pócs János a Fidesz áprilisi választmányi ülésére utalva.
Arról, hogy mi marad a Fideszből Orbán nélkül, ITT írtunk.
