Az elmulasztott fel nem vett nem kijelzett hívószámokról
érkezett hívások okozhatnak egy felesleges aggodalomforrást, hiszen valamiről
lemaradtam, amiről feltételezem, hogy a túloldalon álló fontosnak találta, hogy
velem egyeztessen – mondta el az Economx megkeresésére a telekommunikációs
szakértő.
Fehér Krisztián szerint érdemes elméleti oldalról
megközelíteni a témát és majd utána megvizsgálni a gyakorlati részeket. Harminc
évvel ezelőtt még senkit nem lehetett visszahívni és azt sem tudtuk, ha
keresett valaki, ha egyáltalán volt telefonunk otthon – mert ugye, sok esetben
még ez is kérdéses volt.
Később, ha volt üzenetrögzítője valakinek, akkor vissza
tudta hívni azt, aki hagyott üzenetet (ha volt telefonja), mert aki nem
hagyott, arról akkor sem tudtunk.
Technológia és a mobilszámok
Most ott tart a technológia a mobiltelefonszámok miatt, hogy
az esetek 95 százalékában láthatjuk, hogy hívott valaki és vissza is tudjuk
hívni, ugyanakkor vezetékes telefonon jellemzően most sem látjuk, hogy ki
hívott.
Minden esetben a fogadó félnek kell eldöntenie, hogy fel
meri-e venni a telefont, akarja-e a hívást fogadni, van-e bármilyen
„félnivalója”, van-e olyan, akinek a hívását szeretné elkerülni.
Call-centerek és a megbízóik
A nem kijelzett hívószám többsége egy nagyon egyszerű okból
történik: a hívó cég, szervezet nem tudná kezelni a visszahívó feleket, mert a
központi számot jelezné ki a készülék, de visszahíváskor a "portás" már nem tudhatja,
hogy honnan és miért keresték őt.
Hasonló a helyzet a call-center esetében, akikkel az ember
napi szinten beszélget. Egy-egy ilyen úgynevezett bér call-center több nagyobb
megbízójuk, ismert cégek telefonos ügyfélszolgálati ügyeit is kezelheti.
A telefonközpontján indítják a kimenő hívásokat az operátorok egy adott cég bizonyos információjának átadása céljából, de ha visszahívhatóvá tennék a számot, már nem tudnák, hogy a hívó félt melyik általuk képviselt cég nevében és milyen témában keresték.
Lehet, hogy magazin előfizetés,
mobiltelefon előfizetés, lejárt biztosítás, vagy piackutatás miatt... Minden ilyen esetben újra próbálják majd őt elérni.
Már nem az operátor, hanem a telefonközpont tárcsáz
A telekommunikációs szakértő megjegyezte, jellemzően már nem
az operátorok tárcsáznak, hanem a telefonközpont egy algoritmust használva
magától tárcsáz, ezzel is biztosítva, hogy az operátor a munkaidejének nagy
részét kommunikációval és ne hívásra várakozva töltse.
Előfordult már bizonyára másokkal is az, hogy felvették a
bejövő hívást, de az pár pillanatig zenét játszott, vagy kérte, hogy tartsuk a
vonalat és egyszer csak beköszönt operátor. Ilyenkor a rendszer kiszámolta, hogy várhatóan hány ügyfelet kell felhívnia, hogy az átlag beszélgetési idők ismeretében amint leteszi a sok operátor közül az egyikük a "kagylót", máris egy új hívott ügyféllel tudjon beszélni.

Ennek ellenére sok ügyfélszolgálati szám mögött már van
dedikált telefonszám kijelzés, amit bár vissza lehet hívni, de egy hangposta fogad,
amelyben bemutatkoznak és jelzik, hogy hívást ezen a számon nem tudnak fogadni,
majd megszakad a hívás. Van, ahol a cégnév is elhangzik, akad, ahol éppen a
fenti okokból csak egy általános üzenet utal arra, hogy majd visszahívják.
Lesznek számkijelzés nélküli hívásaink a jövőben is?
Fehér Krisztián szerint erről hasznos beszélni, ám igazából
ez egy álvita a témában, mert vannak sokkal gyakorlatiasabb oldalai is a
kérdésnek.
Megoldás lehetne az például, ha minden végpont külön számot kapna, de akkor a 7 jegyű jelenlegi hívószámkiosztás nem lenne elegendő. Azt is tudni kell, hogy a hívószámok mind a magyar állam tulajdonai, ami után a szolgáltatók telefonszámonként éves díjat fizetnek.
Még ekkor sem lenne megoldás a visszahívás például a call-centerek
esetében, de bármilyen más intézmény esetében is vagy foglaltság, vagy épp
azért, mert az illető házon kívül van. Ugyanakkor egy átlagos
fogyasztónak nincsen miért tartania a nem kijelzett számokról érkező hívások
fogadásától.
A szám felfedése
Az Economx értesülései
szerint számos cég ajánl fel olyan szolgáltatást, miszerint a fizető ügyfélnek
felfedik a számot, például az ügyfél a honlapon és e-mailben kapja meg a
rejtett hívásokhoz tartozó számot. Ám akadnak vélemények, hogy ez törvénysértő
szolgáltatás.
A Nemzeti Adatvédelmi
és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila szerint egy ilyen
szolgáltatás használata megvalósíthat jogsértést abban az esetben, ha a rejtett
számról hívó fél magánszemély, nem pedig cég, mivel csak ebben az esetben
minősül telefonszáma személyes adatnak. Tehát nyitott a kérdés: kinél erősebb a
magánszféra védelme, a hívott fél, vagy a hívó fél esetében?
A felfedés csak hackermegoldás, vagy hamis ígéret lehet
A telekommunikációs szakértő kiemelte: nem is ismer
ilyen cégeket, hallott bizonyos appokról, amelyek hasonló szolgáltatást
kínálnak, de igyekezne távol tartani magát, hiszen ezek biztosan nem legálisak
és ebbéli helyzetük okán az ember nem is szeretné a telefonján találni őket.
A telefonszolgáltatók hívószámokkal kommunikálnak egymással.
Tehát a szolgáltatók rendszerei az egymás közötti híváskapcsolások esetén a
hívószámot megismerik, ugyanakkor, ha a hívószám kijelzés tiltva van, akkor
nyilvánosan az a kérdéses adat nem jelenik meg.
Ha bárki azt állítja, hogy ezt lehetővé tudja tenni, az
biztosan valamilyen hacker megoldással teszi, vagy csak egyszerűen már az
ígéretével átveri az érdeklődőt. Adatvédelmi megközelítésből pedig a Nemzeti
Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szakvéleményére javasolt
támaszkodni.
