Az Európai Unió bővítési politikája talán a legnyilvánvalóbban Szerbia esetében vált be, de a folyamat távolról sem lesz sétagalopp. Nemcsak azért, mert Belgrádnak bőven van feladata joganyagának uniós harmonizálása terén, hanem azért is, mert viszonya Koszovóval aligha tekinthető teljesen konszolidáltnak.
Márpedig a tárgyalások megkezdése éppen a Pristina−Belgrád közötti, Brüsszel által közvetített megállapodásnak a "jutalma": az EU ugyan tartotta magát ahhoz, hogy nem feltétel a független Koszovó elismerése, de világos volt, hogy az egykori autonóm tartományához fűződő kapcsolatok normalizálása nélkül Szerbia nem számíthat uniós gesztusra. A január 21-én kezdődő folyamat pedig bármikor megszakítható, ha Szerbia például területi igénnyel lépne fel Koszovóval szemben. Az Európai Parlament múlt heti plenáris vitájában éppen a magyar néppárti képviselő, Schöpflin György emelte ki, hogy az alkotmány módosítása elkerülhetetlen, hiszen Szerbia Koszovót területe szerves részének tekinti. A csatlakozási tárgyalások elhúzódására bőven vannak "szakmai" okok is. A szerb joganyag átvilágítása tavaly ősszel elkezdődött és akár 2015 közepéig eltarthat. Ennek során összevetik a két joganyagot, tételesen azonosítják az Európai Bizottság (EB) szakértőivel a hiányosságokat, a jogharmonizációs elvárásokat. A tárgyalások során 35 fejezetről kell majd megállapodni − az utolsó kettőben (intézmények és "egyebek") egyelőre nincs teendő, 12 fejezetnél az EB nem vár különösebb nehézséget, de 16 esetében "további", négynél "jelentős" erőfeszítésekre lesz szükség (ezek: a bel- és igazságügy, az alapvető jogok, a pénzügyi ellenőrzés, a mezőgazdaság és vidékfejlesztés). Egyetlen fejezetben, a környezetvédelem területén a szerb joganyag teljességgel összeegyeztethetetlen az uniós szabályozással.
Az EU-nak minden oka megvan arra, hogy a szerb csatlakozási folyamatban fenntartsa az állandó sikerhangulatot. A belépés perspektívája már önmagában is stabilizáló tényező, egyedül Bosznia-Hercegovina esetében nem vált be. Koszovóval az első feladat a stabilizációs és társulási szerződés megkötése, de ez felveti majd azt a problémát, hogy az EU öt tagállama − Ciprus, Románia, Szlovákia, Görögország és Spanyolország − nem ismeri el függetlenségét. Azt ma még nehéz lenne megállapítani, hogy majdan a balkáni államokat is egy nagyobb csoportban, egyszerre veszik-e fel − a 2004-es bővítéshez hasonlóan − avagy érvényesül a minden ország érdeme szerinti elv. A kérdésre a tagállamok szerencséjére egyelőre nem is sürgető a válasz.
Szerző: Fóti Tamás
