A 2012 októberében öt cég egyesítésével létrejött T-Systems Magyarország Zrt. az elmúlt másfél évben hozzákezdett az integrált szervezeti működéshez és kialakította vállalati stratégiai irányait. Ehhez 2014. január 1-jétől egy új, a társaság versenyképességét fokozni képes működési modell társult. Az infokommunikációs technológiák előnyei így jobban kiaknázhatók, az ügyfelek speciális igényeit hatékonyabban képes a cég kiszolgálni − olvasható a közleményben. Rékasi Tibor, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója elmondta, a több mint 1800 főt foglalkoztató vállalat első éve a szinergikus megoldások megtalálásával és a meglévő portfólió bővítésével telt. Második lépésként a cég − a jogi és működésbeli integráció után − elindította új működési modelljét, aminek eredményeként egy ügyfélközpontú társaság jött létre. Rékasi szerint a T-Systems ezáltal megkönnyíti azon nagyvállalatok működését is, amelyek a céghez fordulnak. Az új működési modell keretében megváltozott a T-Systems Magyarország menedzsmentjének összetétele is. A vezérigazgatói pozíciót továbbra is Rékasi Tibor tölti be, aki egyben a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese is. Németh Zoltán és Ragoncsa Géza a továbbiakban vezérigazgató-helyettes.
A gazdasági terület irányítása vezérigazgató-helyettesi szintre kerül és kibővül operációs, vállalatműködtetési feladatokkal, a pozíciót Németh Mihály tölti be. A programigazgatói feladatokat Frank Pölcz látja el, az értékesítéstámogatásért igazgatóként Stanga Gyula felel. A T-Systems Magyarország humán-erőforrásmenedzsment-igazgatója továbbra is Sáfrány Lilla. A cég felső vezetésének új tagja Bánhegyi Zsófia marketing- és kommunikációs igazgató és Endersz Frigyes versenyképesség-fejlesztési igazgató.
Szerző: Diószegi József
