A bevallások adatai alapján 2013. január−október között havonta átlagosan 101 magánszemélyes (M) lapon érvényesítettek szociális hozzájárulási adókedvezményt. A NAV adatai szerint havi átlagban 2,197 millió forint volt az összes vállalkozás által igénybe vett kedvezménnyel megtakarított összeg − közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére az adóhivatal. (Az M lapok száma nem feltétlenül egyezik a magánszemélyek számával, egy munkavállaló után több is érkezhet az adóhivatalhoz.) A szabad vállalkozási zónákban működő cégek 2013-tól, a zónák létrehozása óta a társasági adó, az osztalékadó mellett a szociális hozzájárulási adóból is vehetnek igénybe kedvezményt − ha legalább 100 millió forint értékű beruházást hajtottak végre és ezzel új munkavállalót is foglalkoztatnak.
Bár a NAV szerint a havi bevallási adatokból megállapítható, hogy a kedvezmény összege és a darabszám folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, a 101 lapon érvényesített kedvezmény arra utal, hogy eddig kevesen tudtak élni a lehetőséggel. Ebben vélhetőleg az is közrejátszott, hogy bár a hazai települések közel harmadát sorolták a zónákba (szám szerint 1090-et), ezek alapvetően a beruházók számára legkevésbé vonzó, leghátrányosabb helyzetű térségek.
Ráadásul a tavaly tavasszal indult munkahely-teremtési pályázaton a zónákból beérkezett 7-8 milliárd forint fejlesztési támogatási igény közül a jóváhagyott pályázatoknál egyrészt kevés volt a 100 millió feletti fejlesztési terv, másrészt a megvalósítás határideje november volt, vagyis csak ezt követően várható, hogy a támogatott foglalkoztatás felfusson az érintett vállalkozásoknál.
Szerző: Kiss Melinda
