Idén 10-12 százalékkal növekedhet az új autók eladása a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesületének (MGE) becslése szerint. Ezzel az újautó-eladás hosszú idő után elérné és átlépné a hatvanezres darabszámot − mondta Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke. Az egyesület 2013-ra tízszázalékos növekedést várt 2012-höz képest, ami végül némileg alacsonyabb szinten, hat százalékon valósult meg, így 56 140 új autót sikerült értékesíteni tavaly.
Eközben 71 ezer használt autó talált gazdára, amelyek értékesítése 2010-től drasztikusan nőtt. Az előrejelzések szerint 2015−2020 körül előzheti meg újra az új autók eladása a használtakét − emelte ki Erdélyi. Szerinte valamilyen norma (például az Euro-norma motorkategória) szerint korlátozni kellene a használt autók behozatalát. Az MGE szerint a 18-20 évesek már nem érkezhetnének be Magyarországra, a 13-14 éveseket viszont esetleg még be lehetne hozni.
A nagyhaszonjármű-piacon húszszázalékos növekedés történt, amelynek fő oka az előrehozott beszerzés volt. Az Euro5-ös járműveket ugyanis csak 2013. december 31-ig lehetett forgalomba helyezni, az idén az Euro6-os környezetvédelmi besorolású motorokra kell áttérni − mondta Dér Tamás, az MGE elnökségi tagja. A mintegy ötezer eladott járműből kétezret ilyen okokból vásároltak az ügyfelek. Két márka viszi a piac felét, a DAF és a Volvo. Az MGE szerint a 2013-as év végi növekedés árát 2014-es csökkenéssel fogjuk megfizetni, így idén körülbelül 3500 nagy tehergépjármű értékesítése várható.
A magyarországi autóbuszpark rendkívül elöregedett. Belátható időn belül tízezer járművet le kellene cserélni, de ha évi hatszáz járművet sikerülne leváltani, az már jó lenne − fogalmazott Dér. Vagyis nagyon hosszú időt igényelne a járműpark megújítása. Kilenc év után beindult a motorkerékpárok értékesítése is, tavaly ötszázalékos növekedéssel, csaknem 1900-at sikerült eladni − tette hozzá Szloboda Tamás, az MGE elnökségi tagja, aki szerint ebben az olcsóbb modellek megjelenésének is szerepe volt, illetve a rendőrségi beszerzés is szerepet játszott a gyarapodásban. Az MGE idén szerény − ötszázalékos − növekedésre számít.
Szerző: Diószegi József
