Kétoldalú egyezmények megkötésével igyekszik a kormány útját állni az adózatlan jövedelmeknek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint 2012-ben négy új adóegyezmény lépett hatályba, Mexikóval, Hongkonggal, illetve Németországgal és Nagy-Britanniával, utóbbi kettővel a régi egyezményeket újratárgyalták. Tavalytól Katarral és Grúziával is megállapodott Magyarország, míg Dániával szintén újratárgyalták a korábbi szerződést. A múlt év során az Egyesült Arab Emírségekkel, Koszovóval és Svájccal írt alá egyezményt a kormány a kettős adóztatás elkerüléséről. Az alpesi országgal tulajdonképpen a hetvenes években kötött szerződést porolta le a kormány, azzal a különbséggel, hogy az új egyezmény teljes körű információcserét tesz lehetővé. A szaktárca szerint ezzel megfelel a jelenlegi nemzetközi normáknak, azaz az információcserét nem lehet visszautasítani a hazai érdek hiányára való hivatkozással, illetve azzal, hogy az tulajdonosi érdeket sért vagy banki információt érint.
Az elmúlt évek egyezményeit a nemzetközi elvárások és hazánk érdekei mentén kötötték meg, ezek a dokumentumok a 2008 óta nemzetközi standardnak számító úgynevezett teljes körű információcseréről rendelkeznek − közölte az NGM. Egy, az együttműködést szűkebb területre korlátozó, kizárólag az adóügyi információcseréről szóló megállapodás is született Guernseyvel. A megállapodás szerint a szerződő felek segítséget nyújtanak egymásnak olyan adóügyi információk − köztük banki adatok − cseréjén keresztül, amelyek előreláthatólag fontosak a szerződő felek belső jogszabályainak végrehajtásához. Az NGM tájékoztatása szerint Magyarország csatlakozott az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról szóló egyezményhez, amelyhez immár 64 állam tartozik, és egyfajta szorosabb együttműködést tesz lehetővé az adóhatóságok között. A kabinet eközben szakértői szinten felvette a kapcsolatot a svájci hatóságokkal az alpesi országban lévő, magyar állampolgárokhoz köthető számlák megadóztatásával kapcsolatban. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár éppen egy évvel ezelőtt tolmácsolta a kormányzat hadüzenetét a svájci bankszámlák felderítésére és megadóztatására.
A közeljövőben további kilenc egyezményt írhat alá a magyar kormány Jersey-sziget, Andorra, Argentína, Barbados, Bermuda, a Brit Virgin-szigetek, Gibraltár, a Man-sziget és Liechtenstein döntéshozóival.
Szerző: Wiedemann Tamás
